Ez egy hibátlan nap volt!

Ez egy hibátlan nap volt!

Szombaton az Illés Akadémia mind a hat pályára lépő fiú csapata megnyerte mérkőzését. Külön öröm, hogy a meccsek között több rangadó is volt.

Az országos bajnokság Kiemelt-csoportjaiban három együttesünk szerepelt szombaton. A Kovács László és Nagy József edzette U17-eseink a mindig remek erőkből álló Budapest Honvéd gárdáját fogadták és Katona István már-már menetrendszerűen érkező találatának köszönhetően 1–0-ra nyertek. Isti így hat fordulót követően nyolc találattal vezeti a mesterlövészek ranglistáját. A csapatunk pedig sikerének köszönhetően a tabella negyedik helyére lépett előre.

Az U15-ös korosztályunk a Puskás Akadémia FC otthonában vendégeskedett és Meskó Márk, valamint Kiss Dániel találataival már az első félidőben döntésre vitte a dolgot. Németh Richárd és Varga Roland legénysége a 2–0-s győzelmének hála továbbra is a bajnokság közvetlen élmezőnyében tanyázik.

Nagy László U14-esei alaposan megszórták a vendég Diósgyőri VTK együttesét. Fiataljaink szabályos átlövés-showt rendezve 5–0-ra nyertek. A góljaink közül Papp Máté kettőt, míg Hideg Botond, Bosnyák Botond és Sánta Richárd egyet-egyet jegyzett.

Az országos bajnokság Alap-csoportjában rangadót játszottak a tabella élén álló U16-osaink. Sátori Barnabás és Körhöcz György tanítványai a második pozíciót elfoglaló MOL Fehérvár FC vendégeként nyertek 3–2-re Csalló Kristóf, Gyapjas Botond és Palkó Áron találataival. Csapatunk hat fordulót követően 100 százalékos teljesítménnyel vezeti a mezőnyt.

Az U13-as és az U12-es együttesünk az országos bajnokság Észak-nyugati csoportjában egyaránt Győrben lépett pályára, még pedig az ETO FC otthonában. Szűcs János U13-as legénysége parádés első félidei játékának köszönhetően 4–3-ra nyerte meg a szomszédvári rangadót. Különösen Szabó Botond volt elemében, aki háromszor vette be a Rába-partiak kapuját. Rajta kívül Módly Samu volt még eredményes.

A Tóth Zsolt irányította U12-eseink is megnyerték a két zöld-fehér gárda összecsapását. Az eddig 100 százalékos mutatóval rendelkező győrieket Baranyi Borisz és Németh Levente góljaival 2–1-re győzték le a mieink.

A fenti összefoglaló 2022. október 8-át, az ott és akkor megszerzett eredményeket sűríti önmagába. De nem erről szól! Hanem arról, hogy az elmúlt héten, az elmúlt időszakban milyen munkát is végeztek a stábtagok és a játékosok. Utóbbiak megmutatták, hogy mi történik akkor, amikor a tanult gyakorlatok és a betartott taktika, a figyelem és a fegyelem ilyen jellegű eredményességgel párosul! Utánpótlás-nevelő egyesületként továbbra is a képzés a legfontosabb az Illés Akadémia számára: az, hogy minél többen jussanak el a szombathelyi és a magyar labdarúgásba, annak minél magasabb szintjére – ez a nap azonban a csupa-csupa győzelem (és bizony, milyen kiváló ellenfelek felett!) által különlegességet rejtett magában…