Az eddig 100 százalékos ETO otthonában nyertünk

Az eddig 100 százalékos ETO otthonában nyertünk

Rendkívül értékes, 2–1-es győzelmet aratott a bajnokság két legjobb gárdájának összecsapásán akadémiánk U12-es együttese.

ETO FC Győr U12 – Illés Akadémia U12 1–2 (0–0, 0–1, 1–1, 0–0)
Illés Aka. U12.:
Dudás – Majlinger, Molnár B., Novák, Lajos – Tóth N., Bangó, Lengyel – Kiss B.  Cserék:  Kovács V. – Poszavecz, Hányi, Németh L., Németh N., Baranyi. Vezetőedző: Tóth Zsolt.
Gólszerzők:
Baranyi (36., 0–1), Németh L. (53., 0–2)

A bajnokságban eddig 100 százalékos mutatóval rendelkező Rába-parti együttes otthonában Tóth Noel életerős lövésével kezdtünk, amit hatástalanítani tudott a hazaiak hálóőre. Ezt követően a győriek kerültek fölénybe, és csak Dudás Noel két komoly bravúrjának köszönhettük, hogy nem kerültünk hátrányba. Így pedig az első etap gól nélküli döntetlennel zárult.

A második negyedben viszont óriásit változott a játék képe. A mieink komoly labdabirtoklási fölényt harcoltak ki, amit tudatos akciókkal és szép egyéni megoldásokkal spékeltek meg. A 36. percben pedig egy labdaszerzést követően Novák Bence szlalomozott végig az ETO védelmén, centerezését követően a pontosan érkező Baranyi Borisz szerezte meg a vezetést, aminek hála a félidőben 1–0 volt ide.

A harmadik negyedben Tóth Zsolt tanítványai ott folytatták, ahol a másodikban abbahagyták, azaz a labdabirtoklási fölényt kihasználva rendkívül szép akciókat vezettek akadémistáink. Gyakorlatilag alig volt a hazaiaknál a labda. Az 53. minutumban pedig jött az újabb találatunk: Németh Noel beadása után Németh Levente alakította 2–0-ra az állást. Sajnos az etap utolsó pillanataiban egy szabadrúgás után szépítettek a győriek, így 2–1-es Illés-vezetésről kezdődhetett az utolsó 20 perc, melyben az ETO mindent megpróbált az egyenlítés érdekében, de a mieink szervezetten védekezve állták a sarat. Ugyanakkor a kontráink rendre gólveszélyt hordoztak magukban. A hálók azonban a meccs végéig már érintetlenek maradtak, így pedig bravúros 2–1-es Illés-győzelem lett a szomszédvári derbi vége.

Szerintem minden túlzás nélkül a bajnokság két legjobb csapata találkozott egymással. A mérkőzés második és harmadik etapjában öröm volt nézni a mieinket. Rengeteg tudatos akciónk volt, a gyerekek bátran, szervezetten futballoztak. Ebben a két negyedben egyébként akár el is dönthettük volna a rangadó sorsát. Összességében szerintem megérdemelt győzelmet arattunk egy remek csapat ellen. Hatalmas gratuláció jár a gyerekeknek

– értékelt Tóth Zsolt vezetőedző.