2023-ban Horváth Arni az ötödik bajnoki bemutatkozónk a Haladásban

2023-ban Horváth Arni az ötödik bajnoki bemutatkozónk a Haladásban

A legutóbbi Merkantil Bank Liga-fordulóban Horváth Arnold debütált a Szombathelyi Haladásban.

Mohos Barnabás, Bolla Gergő, Katona István és Mayer Gergő után Horváth Arnold az ötödik az Illés Akadémia-növendékek közül, akik 2023-ban bemutatkozhattak a Szombathelyi Haladásban bajnoki mérkőzésen. Mellettük Kovács Péter és Frák Marcell is kerettag lehetett már a zöld-fehéreknél. A legújabb debütánssal, a 16 esztendős Horváth Arnolddal beszélgettünk.

Mikor tudtad meg, hogy ott vagy a Haladás keretében?

Csütörtökön azt tudtam meg, hogy pénteken a felnőtt kerettel fogok edzeni, míg a szombati tréning után vált biztossá, hogy az utazó keret tagja vagyok.

Aztán eljött a kozármislenyi mérkőzés hajrája. Mi történt?

Meglepetésként ért, amikor a bemelegítők közül engem szólított Michal Hipp. A vezetőedző a kispadnál elmondta, hogy bátor játékot kér tőlem, illetve elismételte, hogy milyen feladataim vannak a támadó-, illetve a védekező szögletnél. Jobbszélsőként szerepeltem: nem ez az elsődleges posztom, hiszen az a középpálya belső része, de meg tudom oldani ezt a szerepkört is.

Milyen érzés volt pályára lépni?

Izgultam, de nagyon boldog voltam. Sajnos ez a boldogság nem lehetett teljesen felhőtlen, hiszen a csapat nem tudott nyerni. Ennek ellenére ez a hétvége örök emlék marad számomra.

Mit szóltak a szülők?

Ők nagy Haladás-szurkolók, édesapám gyerekkora óta jár a Hali-meccsekre. Már annak nagyon örültek, hogy keretbe kerültem, így ők is elutaztak Baranyába, és a kozármislenyi lelátón szurkoltak a csapatnak. Azaz, ők is részesei voltak ennek az élménynek.

Mérföldkőhöz érkeztél. Egy álom vált valóra?

Igen, nagy álom volt ez számomra. Most a hét elején biztosan az U19-es csapattal fogok edzeni, szerdán bajnokija is van a korosztálynak. Van még egy NB II-es forduló idén, reménykedem, hogy megint keretben lehetek, ugyanis a Rohonci úti pályára lépés újabb álom megvalósulása lenne.

A szülők is elutaztak a baranyai kisvárosba, a lelátóról szurkoltak a Halinak, és titkon bíztak abban, hogy fiuk bemutatkozhat a felnőttek között. Ez be is következett, hiszen a 87. percben cserélt a Szombathelyi Haladás: a 19 évesen, 64 NB II-es találkozóval a háta mögött már-már rutinosnak mondható Horváth Rajmund helyére érkezett Arni. A két Horváth közötti pacsi elmaradt, hiszen hátrányban volt a zöld-fehér együttes, így Rajmi a túloldalon hagyta el villámgyorsan a játékteret. A debütálás természetesen boldogsággal tölti el a szülőket: Horváth Rolandot és Horváth Hajnalkát, valamint Arni testvérét, a szintén sportoló Zorkát is.

Nagy büszkeség van bennünk: tulajdonképpen 12 éves munkának az eredménye volt a bemutatkozás. Arni Jákon kezdett el focizni, majd a Lurkóhoz került, onnan pedig az Illés Akadémiára, most pedig ilyen fiatalon már debütálhatott a Haladásban. Őt is és testvérét is mindenben támogatjuk, életünket erre tettük fel. Én a Hali-meccseken nőttem fel, a B-közép mellett volt az állandó helyem, így az egész családnak szívügye a csapat. A fiunk így 16 évesen elérte azt a célját, amit 13 évvel ezelőtt pici gyerekként kitűzött maga elé. Biztatjuk és segítjük, tudjuk, hogy tovább kell csinálnia, azonban elhivatott, ami nagyon fontos már ebben a korban.

– mesélte a büszke apa, Horváth Roland.

Ahogy Arni említette, az U19-esek edzéseit látogatja, a 16 éves játékos azonban a 2022/2023-as idényben nagyrészt az U17-es együttesünkben szerepelt. Ősszel és tavasszal is 9-9 találkozón erősítette Kovács László és Nagy József együttesét. U17-eseink vezetőedzője, Kovács László érthetően boldog volt, hogy Katona István után egy újabb játékos mutatkozhatott be ebből a korosztályból a Szombathelyi Haladásban.

Tehetséges, mindemellett későn érő típus. Úgy gondolom, hogy alázata és megfelelő intenzitása arra predesztinálja, hogy később is folyamatosan találkozhassunk vele. Szerintem belső középpályán érzi magát jobban, elsősorban a védekezés a feladata, de egyre inkább teszi magáévá a támadómunkát és ér fel az ellenfél kapuja elé. Arni a csapat szíve, nem véletlenül ő a csapatkapitány. Él-hal a szombathelyi színekért.

Horváth Arnold 2023. május 14-én mutatkozott be a Haladásban, azaz 16 éves, 7 hónapos és 24 napos volt ezen a vasárnapon. Ezzel csatlakozott azokhoz az Illés Akadémia-növendékekhez, akik 17 éves koruk előtt bemutatkozhattak a Haladásban. Nála fiatalabbként csak Fördős Beatrix, Kiss Tamás, Winkler András és Katona István debütált, míg ugyancsak a 17 év alattiak közé tartozik Schuszter Ronald. Arni az 55. Illés Akadémia-nevelés, aki bajnoki találkozón pályára lépett a Szombathelyi Haladásban.