Európában is vitézkedik az Illés Akadémia Spirit

Európában is vitézkedik az Illés Akadémia Spirit

A hétvége az EBL-selejtezőkről szól az esport szakosztályunknál.

Az EBL (Esports Balkan League) a legnagyobb olyan verseny Európában, ahová nyílt selejtezőn keresztül lehet kijutni – tulajdonképpen az esport, azon belül a LoL egyik legfontosabb nemzetközi ligájáról van szó. A League of Legends játék legszínvonalasabb verseny a LEC, az esport Bajnokok Ligája. Ez a hivatalos játékkiadó által szervezett küzdelemsorozat, ám ezen csak franchise-szervezetek vehetnek részt.

Az EBL-ben indulhatnak a legjobb bajnokságok 1-2. helyezettjei, illetve léteznek ún. spotok, amelyeket nyílt selejtezőn lehet elérni. Ez utóbbin indult tegnap és játszik ma az Illés Akadémia Spirit.

Az első nyílt selejtező szombaton zajlott, összesen 76 indulóval. A végén ketten maradnak, ők jutnak be az Esports Balkan League sorozatába. Az EBL-nevezéséhez legalább három olyan játékosnak kell lennie az ötfős csapatban, akik ebbe a régióba tartoznak. A verseny egyenes kiesés rendszerben zajlik. Az első alkalommal egy nagyon szoros meccset játszottunk, egy magyar csapat ellen: olyan kicsi volt a különbség a két csapat között, hogy az ritkaságszámba megy. A cél a másik csapat főépületének lerombolása: nos, mi úgy nyertünk, hogy a miénkből is csak 5% maradt… A második találkozón egy mix-csapat volt az ellenfél, ellenük könnyebben nyertünk. A harmadik meccsen egy hasonló erősségű csapattal szemben maradtunk alul – egyéni hibák miatt kaptunk ki, de ebből is tanultunk, és ma még tovább szeretnénk jutni

– mondta Szabella Olivér, az Illés Akadémia Spirit megálmodója.

Vasárnap 14 órakor kezdődnek a küzdelmek, amelyeket élőben lehet követni: twitch.tv/regostern