Németh Márió lassan újra a régi lesz

Németh Márió lassan újra a régi lesz

Súlyos térdsérülése után lassan, de biztosan kezdi visszanyerni korábbi formáját a Hali NB II-es futballcsapatának meghatározó játékosa. Németh Márió a Siófok ellen góllal hálálta meg Mátyus János vezetőedző bizalmát.

 

Isten igazából a Kazincbarcika elleni mérkőzést tekintem a mérföldkőnek, mivel azon már csereként jó 30 percet a pályán tölthettem. Azt követően a Békéscsabával szemben itthoni, valamint a Csákvárral vívott idegenbeli derbin már egy teljes félidőt kaptam. Ráadásul utóbbin gólt is szereztem. A Szentlőrinc ellen pedig már kezdő voltam. Ez egy olyan folyamat, melynek végén remélem újra a régi Németh Máriót láthatják a szurkolók.

Azok a szurkolók, akik most nagyon hiányoznak a stadionokból.

Ez a mi csapatunkra pedig hatványozottan igaz, ugyanis rendre 2-3 ezer drukker szokott bennünket buzdítani hazai környezetben. Szerintem, ha vannak nézők, a Debrecent is felülmúlhattuk volna. A szurkolóink valószínűleg belehajszoltak volna bennünket a győzelembe. Persze a hajdúságiak ellen az egy pont sem volt rossz.

A Siófok ellen viszont három jött össze. Hogyan érezted magad ismét kezdőként a pályán?

Nagyon jól. Igen örültem a sikernek és persze a gólnak is. Bár az is igaz, hogy nem volt bonyolult dolgom, mert Megyó a nehezét megcsinálta. Nekem csak bele kellett böknöm a remek beadásba, és már rezdült is a háló. A második félidő közepére azonban nagyon elfáradtam. Még sokat kell dolgoznom ahhoz, hogy fizikálisan teljesen utolérjem magamat. Szerencsére a legutóbb műtött térdem nem fáj, de a combjaimat még szeretném sokkal jobban megerősíteni.

Milyen erősítést jelentenek a csapat számára az Illés Akadémia növendékei?

Csak felsőfokon nyilatkozhatok róluk. Ezúttal is extrán játszottak, de talán Debreceni Zalánt még így is kiemelném közülük. Fiatal kora ellenére hetek óta remek teljesítményt nyújt. Egykori akadémistaként büszke is vagyok rájuk.

Idén még egy bajnokin léptek pályára. Mit vársz attól a derbitől?

Jó lenne Szolnokon nyerni, mert akkor tényleg ott tudnánk „telelni” közvetlenül a dobogó közelében. Azt követően pedig tavasszal még akár meglepetést is okozhatnánk. Én úgy gondolom, hogy nagyot kell álmodni, mert az lehet az előrelépés záloga. Azt megelőzően azonban nagyon jól jön majd az a rövid pihenő, ami alatt fizikálisan és mentálisan is feltöltődhetünk. Aztán január 2-án újult erővel állhatunk ismét edzésbe.