Sayonara, fiúk!

Sayonara, fiúk!

Visszatért Dubaiba Kaito, Jaesong és Haya.

Négy hetet töltött az Illés Akadémián három japán fiatalember: Kaito Suzuki, Jaesong Cho és Haya Nishihiro. A fiúk egy nemzetközi labdarúgó-program keretében érkeztek Szombathelyre, amelynek célja az volt, hogy a felkészülési időszakban integráljuk őket az akadémiai munkába. Részt vettek az U19-esek mindennapi munkájában, a Horváth András vezette szakmai stáb edzőmérkőzéseken is lehetőséget adott számukra a bizonyításra. A srácok tehát megmutathatták tehetségüket és erről nyilatkoztak is nekünk. 

Azonban a Wakatake Group és az Illés Akadémia erre a nyárra tervezett közös időszak is véget ért, és a fiúk visszatértek Dubaiba, a Fursan Hispan Akadémiára. Mindezt megelőzte egy budapesti kirándulás, ahol a Parlament, a Citadella és a Budai Vár is szerepelt a látnivalók között: Hoffmann Henriett az Illés Akadémia kollégiumvezetője mutatta meg a nevezetességeket, majd intett búcsút a Liszt Ferenc Repülőtéren a srácoknak.