A 90. percben veszítettek pontot az U19-es lányok

A 90. percben veszítettek pontot az U19-es lányok

Az akadémiai bajnokság 3. fordulójában Győrben pályára lépett csapatunk szinte az utolsó pillanatig vezetett, ám kevéssel a lefújás előtt a hazaiak egyenlíteni tudtak.

ETO FC Győr U19 – Illés Akadémia-Viktória U19 1–1 (0–1)
Illés Aka.-Viktória U19:
Szabó K. – Rugovics B. (Németh N., 73.), Kováts A., Pintér T. – Nagy D., Graventz G, Csejtei E., Szabó F. (Szabó L., 65.) – Csizmadia Zs. (Takács E., 65.), Csáki E. (Kaszap K., 43.), Hécz Zs. (Pálfy B., 46.). Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerző: Csejtei E. (31., 0–1)

Győrben – két győzelemmel a tarsolyában – esélyesként lépett pályára U19-es csapatunk. Ennek ellenére, a mieink nem játszottak jól és talán még az is igaz, nem felelt meg a játék képének az, hogy a 31. percben, Csejtei Emília góljával az Illés szerzett vezetést, amit azután szinte a lefújásig őrzött is. Nem sikerült azonban megtartani az előnyt kevéssel a találkozó vége előtt Sali Rebeka egy távoli bombával egyenlített, és még csak azt sem mondhatjuk, hogy az összkép alapján két pontot hagytunk Győrben. Ha viszont a papírformát, a játékerőt nézzük, akkor feltétlenül…

A 90. percben kapott góllal pontokat veszteni sosem jó érzés… Nem játszottunk jól. Talán reális a döntetlen, viszont a játék összképét tekintve ma a Győr volt a jobbik csapat. Bizakodóan vártam a mai meccset, mert a héten nagyon jól dolgoztak a lányok, megfelelő önbizalommal, a két megnyert bajnokink után. Ehhez képest jócskán a tudásunk alatt játszottunk. Labdabirtoklásról szinte nem is beszélhetünk. Labdakihozatalainkat levédekezték, nem tudtunk belőle építeni. Az ellenfél térfelén kapkodó és pontatlan volt a játékunk. Talány számomra a mai produkciónk, jókor jövő figyelmeztetés a későbbiekre

– értékelt Tebeli György.