Nem szerzett pontot idegenben sem az U17, sem az U16

Nem szerzett pontot idegenben sem az U17, sem az U16

Az országos U17 és U16 Kiemelt csoportjának első fordulójában az Illés Akadémia csapatai a Magyar Futball Akadémia utánpótlás-központjában léptek pályára a Honvéd korosztályos együttesei ellen. Mindkét találkozón a hazaiak szerezték meg a három pontot.

Budapest Honvéd-MFA U17 – Illés Akadémia U17 3–1 (1–1)

Illés Aka. U17.: Szekeres – Németh Á. (Kovács A., 83.), Kozári (Tóth K., 63.), Vígh, Horváth H. (Kovács P., 85.) – Szabó B., Iván, Horváth B. (Vert, 46.) – Kállai Z., Horváth K. (Pataki, 46.), Tama. Vezetőedző: Sátori Barnabás

Gólszerző: Tama (26., 0–1)

A hazaiak egy roppant agresszív letámadással kezdték a mérkőzést, ami nem ízlett a mieinknek. Ennek ellenére Tama Gergő révén nekünk sikerült megszerezni a vezetést a találkozó 26. percében. Nem sokkal később azonban egyenlítettek a vendéglátók, ennek köszönhetően pedig 1–1 arányú döntetlennél vonulhattak a szünetre a küzdő felek.

A második félidőt egy jól eltalált átlövésből született góllal kezdték a fővárosiak. Ezt követően viszont szép lassan átvették az irányítást Sátori Barnabás tanítványai, akik az utolsó 20-25 percben egyértelműen domináltak. Több komoly helyzetet is sikerült kialakítaniuk, ám ezeket sajnos ki is hagyták. A hazaiak viszont egy kontra végén ismét bevették Szekeres Enzo kapuját és így 3–1-re meg is nyerték az összecsapást.

Az utolsó szűk félóra alapján jobb eredményt is elérhettünk volna. Ebben a periódusban mi irányítottunk, jól építkeztünk, sokat birtokoltuk a labdát. Úgy gondolom, hogy ezután sokkal bátrabban kell majd kezdenünk. Az utolsó jó 25 percre pedig alapozni lehet a jövőben, mivel bebizonyosodott, hogy jó fizikai állapotban van a csapatunk

– nyilatkozta a lefújást követően Sátori Barnabás vezetőedző.

 

Budapest Honvéd-MFA U16 – Illés Akadémia U16 5–0 (2–0)

Illés Aka. U16.: Olasz – Horváth B., Mozsár, Nagy R. H., Szemes (Kovács B., 60.) – Szvoboda (Mohos, 60.), Nagy B., Bolla – Udvardi (Mayer G., 84.), Takács Z. (Nagy Zs., 46.), Papp (Bonyhárd, 84.). Vezetőedző: Kovács László

A remek erőkből álló házigazdák ellen kifejezetten jó első fél órát produkált Kovács László legénysége. Kiegyenlített játék zajlott a pályán, éppen ezért jött rendkívül váratlanul a hazaiak gólja a 38. percben. Sajnos a félidő utolsó pillanataiban még meg is duplázták az előnyüket a fővárosi fiatalok, akik a szünet után nagyon gyorsan megszerezték a harmadik találatukat is. Ezzel pedig a lényegi kérdések el is dőltek. A hajrában született két újabb kispesti gól már csak súlyosabbá tette az amúgy nagyon jól kezdő mieink vereségét.

Az első 20-25 perc nagyon tetszett. Azt kellene folyamatosan meghosszabbítanunk úgy, hogy végül majd egy teljes mérkőzést tudjunk azon a szinten lejátszani

– mondta a találkozót követően Kovács László vezetőedző.