Tíz emberrel szerzett egy pontot az Illés Akadémia U14

A szervezettségünkkel rászolgáltunk a döntetlenre. 

Honvéd U14 – Illés Akadémia U14 0–0
Illés Aka. U14: Sóvári – Rajos, Dávid (Novák B., 65.) Tóth D., Dominek (Tóth P., 57.) – Babos, Kiss M. (Lakics, 41.), Németh B. (Horváth D., 41.) – Molnár B. (Sömenek, 65.), Pál, Papp O. (Guba, 48.). Vezetőedző: Biegner Dániel. 
Kiállítva: Sóvári (47.)

A veretlen, nyolc forduló alatt mindössze két gólt kapó Kispest-Honvéd vendége volt az Illés Akadémia U14. Biegner Dániel együttese a 7. fordulóból elmaradt találkozót pótolta be a Honvéd-MFA Utánpótlás Központban. 

Ismertük a Honvéd játékerejét, hiszen a nyáron megnyerték az Illés Akadémián második alkalommal megrendezett Kisöreg Kupát, azaz tudtuk, hogy nemzetközi szinten is komoly teljesítményre képes csapat lát vendégül bennünket. Tudtuk, hogy rendkívül komoly erőfelmérő vár ránk, ennek megfelelően készültünk és álltunk bele a mérkőzésbe.

Az első félidőben kiegyenlített játék folyt a pályán. Jól hoztuk ki a labdákat, ugyanakkor a hazaiak birtokolták többet a labdát és mezőnyfölényben játszottak. Ez azonban komoly helyzetekben nem mutatkozott meg, inkább csak kisebb lehetőségeik adódtak. Nekünk három nagy helyzetünk volt, kettő lövéssel végződött, egyszer a kapus védett nagyot, másodjára egy bekk blokkolt az utolsó pillanatban.

A második játékrész elején Babos Kolos lehetőségénél centikkel ment mellé a labda. A 47. percben egy mélységi indításnál Sóvári Dávid mintegy negyven méterre kilépett a kapujából, hogy tisztázzon. A labda mellett az ellenfél támadóját is eltalálta, a játékvezető pedig piros lappal kiállította kapusunkat. Ezt követően kilenc mezőnyjátékossal folytattuk a találkozót, így a csapatmunka, a fegyelmezett védekezés, a hozzáállás és a kitartás került előtérbe. Jól helytálltunk emberhátrányban is. Természetesen a piros-feketék előtt több lehetőség adódott, de kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést. A látottak alapján egyértelműen megérdemeltük az egy pontot.

Az első félidőben mutatott játékunk, míg a szünet utáni kurázsink, hozzáállásunk és csapatmunkánk egy pontot eredményezett egy kiváló csapat otthonában! Az ellenfélnek további sikert kívánok, a játékosaimnak pedig szívből gratulálok

– értékelt Biegner Dániel vezetőedző.