Az U14-nél és az U15-nél is a vendégek bizonyultak jobbnak

Az U14-nél és az U15-nél is a vendégek bizonyultak jobbnak

A májusban félbeszakított bajnokság (társ)gólkirálya, Katona István ismét betalált a zöld-fehéreknél.

 

Illés Akadémia U14 – Puskás Akadémia FC U14 0–7 (0–4)

Illés Aka. U14.: Németh B. – Abért (Rózsa, 62.), Szijjártó Áron, Blum, Pál (Vér, 49.) – Palkó, Németh R. (Tóth B., 57.), Bécsy (Vert, 57.) – Őri (Szijjártó Ábel, 41.), Mayer (Csonka, 57.), Szabó B. Vezetőedző: Tóth Zsolt

Mindkét félidőben a vendég Puskás Akadémia játszott némi fölényben, ám a különbség túlzottnak mondható. A vendégek szinte valamennyi helyzetüket gólra váltották, míg Tóth Zsolt együttese eltékozolta a lehetőségeit. Többször is jó pozícióból végezhettek el szabadrúgást a fiataljaink, ám nem sikerült nekik kaput találniuk.

Lehet, hogy furcsa, amit mondok, de a 0–7 ellenére is sok jó dolgot csináltak a gyerekek a pályán. Több olyan tudatos elemet is viszontláttam tőlük, amit az edzéseken gyakoroltunk. Sajnos könnyű gólokat ajándékoztunk az ellenfélnek. A védekezésünkön feltétlenül javítanunk kell

– fogalmazott a mérkőzés után Tóth Zsolt vezetőedző.

Illés Akadémia U15 – Puskás Akadémia FC U15 1–3 (1–1)

Illés Aka. U15.:  Molnár-Végh – Koósz, Csörnyei (Szentkirályi, 70.), Bodrogi, Bonchis – Kopácsi Á., Balikó, László (Horváth A., 41.) – Kopácsi B. (Wolf, 53.), Katona, Baranyai (Takács-Földes, 53.). Vezetőedző: Németh Richárd

Gólszerző: Katona (6., 1–0)

Már a találkozó hatodik percében sikerült megszereznünk a vezetést: Katona István használta ki a vendégek óriási hibáját, és közvetlen közelről a hálóba bombázott. A folytatásban a felcsútiak komoly nyomást helyezték Németh Richárd együttesére, és egy távoli jól eltalált lövéssel a félidő végjátékában egyenlíteniük is sikerült.

Szünet után egy darabig kiegyenlített játék folyt a pályán, ám azt követően két óriási ziccer is adódott a mieink előtt, de sajnos nem tudtunk élni ezekkel. Aztán ahogy ilyenkor lenni szokott, büntetett az ellenfél: egy jobbról érkező beadás Bodrogi Bencéről került a kapunkba. A szerencsétlen körülmények között bekapott gól alaposan megfogta akadémistáinkat, és így hamarosan egy újabb találatot értek el a vendégek, amivel be is biztosították a 3–1 arányú győzelmüket.

Úgy gondolom, hogy ennél több volt ebben a mérkőzésben, de a győzelemhez feltétlenül több labdabirtoklásra lesz szükség a jövőben. Jól kezdtük a meccset és a későbbiekben is voltak lehetőségeink.  Sok pozitívumot láttam a srácoktól, és szerintem összességében jól helyt álltunk. Fizikálisan azonban van még hová fejlődnünk

– foglalta össze a látottakat Németh Richárd vezetőedző.