Intézkedések a szombati hazai találkozókra

Kérjük, hogy csak tünetmentesen és maszkban érkezzenek az érdeklődők!

 

Három hazai mérkőzést játszik az Illés Akadémia az utánpótlás-bajnokságok első fordulójában szombaton, augusztus 29-én. Az U19-esek a MOL Fehérvár FC-t fogadják 11 órától, míg az U15-ösök és az U14-esek a Puskás Akadémiát 13 órai kezdéssel.

A találkozók résztvevői (sportolók, stábtagok) a sportolói bejáraton közelíthetik meg az öltözőket és a játéktereket.

A hozzátartozók, érdeklődők a sportolói bejárat után kb. 20 méterrel, az ún. szurkolói bejáraton léphetnek be az Illés Akadémia területére.

A mérkőzések helyszínére csak olyan nézők érkezhetnek, akik tünetmentesek. A beléptetés során ellenőrizni fogjuk az érkezők hőmérsékletét, és a találkozók csak maszkban tekinthetők meg. Emellett ún. védőtávolság tartását is kérjük, azaz egymástól 1,5 méterre tartózkodhatnak a mérkőzés nézői. A hazai- és vendégszurkolók kijelölt helyről nézhetik a meccseket – azt követően pedig arra kérjük a szurkolókat, hogy azonnal hagyják el az Illés Akadémia területét.

Intézkedéseink meghozatalára az egészségmegőrzés érdekében van szükség, kérjük és köszönjük a szülők, barátok, ismerősök megértését, és együttműködését.