Hasznosítani kell a nemzetközi tapasztalatokat

Hasznosítani kell a nemzetközi tapasztalatokat

A Németh Richárd által irányított U15-ös csapatunk a felkészülési időszakban rendre külföldi gárdák ellen lépett pályára.

 

A vezetőedző véleménye szerint ezeket a nemzetközi tapasztalatokat feltétlenül hasznosítani kell a szombaton rajtoló korosztályos bajnokságban.

Összesen hét felkészülési mérkőzést játszottunk. Ezek közül hat alkalommal is külföldi csapat volt az ellenfél. Szlovén, szlovák és osztrák együttesekkel tesztelhettünk. Ezt azért is nagyon fontosnak tartom, mert különböző futballkultúrákat képviselnek. Rendre agresszív stílussal találtuk magunkat szemben, de annak örültem, hogy fizikálisan és játékban is fel tudtuk venni velük a versenyt. Ugyan voltak olyan meccseink, melyeken hullámzó teljesítményt nyújtottunk, de összességében nagyon jól illettek ezek az összecsapások a felkészülésünkbe. A megszerzett tapasztalatokat feltétlenül hasznosítanunk kell a későbbiekben.

Ezeken a mérkőzéseken sikerült feltérképezned a saját csapatodat is?

Ez egy ismerkedési fázis volt valamennyiünk számára, mivel én is csak nemrég kerültem hozzájuk. A felkészülési időszak alatt kiderült, hogy a pontvadászat alatt milyen variációs lehetőségek lesznek. A gyerekek kiharcolták a saját helyüket a rendszerben, persze ezek nincsenek kőbe vésve.

Milyen állapotban van a társaság fizikálisan és mentálisan?

Ami munka elő volt írva, azt el tudtuk végezni, így fizikálisan jól nézünk ki. Bár, sokak számára megerőltető volt az elmúlt időszak, mivel az U14-ből felkerülve át kellett állniuk egy más megterhelés jelentette kihívásra. Több volt az edzés, több volt a munka. De a srácok szépen alkalmazkodtak, felvették a ritmust. Persze az igazi fokmérő majd a bajnokság lesz, amit a játékosokkal már nagyon várunk. Szerintem mentálisan is rendben leszünk, ennek érdekében (is) valamennyiükkel külön átbeszélgettem a dolgokat. Jó a közösség, mindenki tudja a feladatát, egy irányba húzzuk a szekeret.

Mit vársz a Puskás Akadémia elleni hazai nyitánytól?

Úgy gondolom, hogy nekünk a hangsúlyt a saját játékunkra kell fektetni, de természetesen az ellenféllel kapcsolatos információkat is begyűjtjük. Nagyon jó lenne győzelemmel rajtolni, mert az mentálisan rengeteget jelentene. A siker mindig jól jön, de most ösztönzően hatna a folytatásra nézve is. Konkrétan a mérkőzéssel kapcsolatban kíváncsian várom, hogy milyen hadrendben áll majd fel a Puskás Akadémia, mert ahhoz a védekezésünket idomítanunk kell. De bármilyen eredmény is szülessen, a lényeg az, hogy valamennyi játékosunk és a csapatunk is folyamatosan fejlődjön!

 

Az Illés Akadémia U15-ös csapata augusztus 29-én szombaton 13 órakor fogadja a Puskás Akadémia hasonló korosztályú együttesét a 2020/2021-es pontvadászat első fordulójában.