Hegyi kezdett, TGK beállt, az U21 győzött

Hegyi kezdett, TGK beállt, az U21 győzött

Lettország ellen gyűjtötte be a három pontot Gera Zoltán együttese.

Az ötödik mérkőzést rendezték az U21-es Európa-bajnoki selejtezők B-csoportjában. A mieink hazai környezetben, a Pancho Arénában fogadták a letteket. A kezdőcsapatban kapott helyet az Illés Akadémia korábbi játékosa, Hegyi Krisztián, valamint Mocsi Attila, a Szombathelyi Haladás belső védője. Sokáig nem született gól a találkozón. Az utolsó negyedórára kettős cserére szánta el magát Gera Zoltán, pályára küldve Tóth-Gábor Kristófot is. A mieink támadójátéka egyből felélénkült, és a 77. percben Szánthó Gergő találatával meg is szereztük a vezetést. Hogy az előny meg is maradjon, arról Hegyi Krisztián gondoskodott. Az utolsó percekre minden-mindegy alapon támadólag léptek fel a lettek, és a 89. percben egy 10 méteres lövésénél nagy bravúrt bemutatva hárított. Azaz, az eredmény nem változott, a magyar csapat 1–0-ra győzött.

Az Illés Akadémia korábbi játékosai közül Kiss Tamás is rendszeresen lehetőséget kapott Gera Zoltántól, ám ahogy arról már beszámoltunk: a szélső ezúttal Marco Rossi meghívásának eleget téve már a felnőttek készül.

Hegyi Krisztián és Tóth-Gábor Kristóf, illetve a többiek pedig kedden Izrael vendégeként játszanak legközelebb. A szeptemberi magyar–izraeli-meccsen 2–1-re a szentföldiek nyertek, a találatunkat Tóth-Gábor Kristóf fejelte.

Nyitókép forrása: www.mlsz.hu