Veszprémi vereség

Veszprémi vereség

Betegségek és sérülés miatt U11-U12-es vegyes csapattal szerepeltünk.

Veszprémi FC USE U12 – Illés Akadémia U12 10–0 (3–0, 2–0, 4–0, 1–0)
Illés Aka. U12:
Schepanski – Vincze, Németh B., Szalma – Szakács, Mihók – Molnár B., Orbán, Lengyel. Cserék: Tóth N., Lajos. Vezetőedző: Tóth Zsolt.

Utolsó előtti mérkőzését játszotta a 2021-es évben az Illés Akadémia U12-es csapata. A zöld-fehérek a 13. fordulóban Veszprémbe látogattak. Felhős, hideg idő fogadta az együtteseket – nem úgy, mint még szeptemberben, amikor nagy csatában a mieink 4–3-re győzték le a veszprémieket. Ezúttal az U11-es korosztályunkból négyen is felkerültek: a 2011-esek közül Molnár Bálint, Tóth Noel és Lajos Patrik, 2012-esek közül Lengyel Ágoston debütált az U12-es országos bajnokság észak-nyugati csoportjában. Az eddig mindössze tőlünk, illetve az ETO FC Győrtől vereséget szenvedő veszprémiek teljes kerettel szerepeltek: a meccs legelején még nekünk volt egy ziccerünk, ám ezt követően a hazaiak átvették az irányítást, és sorra szerezték góljaikat. A mieink nem adták, még az utolsó negyedben is volt lehetőségünk gólt-gólokat lőni, ám a zöld-fehér lehetőségek kimaradtak.

A mérkőzés második percében óriási ziccert hibáztunk, majd ezt követően a Veszprém fokozatosan átvette az irányítást, és hol mi ajándékoztunk nekik gólokat, hol ők szereztek szép akciótalálatokat. Inkább a mi térfelünkön folyt a játék, ennek ellenére a záróetapban voltak lehetőségeink a szépítésre, de nem sikerült betalálni. Gyakorlatilag a csapatom túlnyomó része nem lehetett itt velünk – volt olyan alkalom, hogy csak öten érkeztek edzésre. Erre a hétre így kiegészültünk az U11-es csapat játékosaival. Ezúton is köszönöm a srácok, valamint vezetőedzőjük, a mi itt is jelenlévő Faggyas Milán segítséget – önerőből ugyanis nem tudtunk volna kiállni. Szeretnék azonban pozitívumról is beszélni, méghozzá a 2012-es Lengyel Ágoston produkciójáról, aki első U12-es bajnoki meccsén megalkuvást nem tűrő játékot és végig pozitív mentalitást mutatott

– mondta Tóth Zsolt a mérkőzést követően.