Gólt nem, pontot viszont szerzett az Illés Akadémia U19

Gólt nem, pontot viszont szerzett az Illés Akadémia U19

Horváth András együttese a Vasas otthonában gólnélküli döntetlent játszott.

Vasas Kubala Akadémia U19 – Illés Akadémia U19 0–0
Illés Aka. U19: Kovács M. – Mayer (Kovács P., 46.), Zsédely, Kovács B., Stifter – Kopácsi Á., Mozsár, Mohos (Ötvös, 68.) – Szvoboda (Lehel, 72.), Katona, Pruska. Vezetőedző: Horváth András.

Szerettünk volna visszavágni a Vasasnak, hiszen ősszel az angyalföldiek el tudták vinni a három pontot Szombathelyről. A Vasas és az Illés Akadémia is győzelemmel indította 2023 tavaszát, ám azóta egyik csapat sem élvezhette a győzelem ízét.

Húsz perc csúszással kezdődött a mérkőzés, az előttünk lévő találkozó későbbi kezdése miatt. Hamar egymásnak estek a csapatok, az első félidőben helyzetek mindkét kapu előtt adódtak. Nekünk a legnagyobb lehetőségünk az első játékrész hajrájában adódott: egy kiugratás után Szvoboda Dani lépett meg, ám kimaradt a helyzet.

A második félidőben is jó iramú találkozót láthattunk, volt dolga Kovács Martinnak is, míg betalálhattunk volna mi is. Egy beadás után jól érkezett Mohos Barnabás, ám a lövés nem jutott a kapuba, aztán a csereként beálló Ötvös Gábriel előtt adódott nagy lehetőség, ám a végén túl hosszan tolta meg, míg Kopácsi Áron lövésénél nagyot védett a Vasas kapusa: a rövid felsőből szedte ki a labdát. A meccs képét tekintve inkább előttünk adódtak nagyobb lehetőségek, kár, hogy nem tudtuk ezeket kihasználni.

A szezon legjobb mérkőzését játszottuk. Nagyon büszke vagyok az összes játékosomra, kiemelném a mezőny legjobbját, a szokatlan poszton szereplő Zsédely Bencét. A végén megnyerhettük volna a találkozót, de egy szavam nem lehet, mert mindenki odatette magát.

– nyilatkozta Horváth András vezetőedző.