Újabb tornagyőzelmet aratott U10-es csapatunk

Újabb tornagyőzelmet aratott U10-es csapatunk

Ezúttal Veszprémben bizonyultak legyőzhetetlennek ifjú akadémistáink. Biegner Dániel legénysége 100 százalékos teljesítménnyel lett első helyezett.

Veszprémben öt csapat részvételével rendeztek korosztályos villámtornát, melyen a mieink is pályára léptek. Biegner Dániel ezúttal nyolc játékosára számíthatott: Sóvári Dávid, Németh Levente, Német Ádám, Lengyel Ágoston, Varga Vince Lőrinc, Novák Bence, Babos Kolos és Török Balázs állt a szakember rendelkezésére. Ez pedig azt jelenti, hogy most Gurzó Miklós, Pető-Takács Botond, Fazekas Bruno, Jáger Noel, valamint Rajtosics Marcell nem tarthatott különböző okok miatt a társaival.

Az erőfelmérőn valamennyi gárda négy, egyenként 18-18 perces meccset játszhatott 5+1-es felállásban. Az Illés Akadémia U10 ezúttal a hazaiakon kívül, a Pápa, az Ajka, valamint a Király SE csapatát is magabiztos játékkal fektette két vállra, ennek köszönhetően pedig 100 százalékos teljesítménnyel nyerte meg a tornát, melyen különdíjakat nem adtak át a szervezők.

Idén két hétvége kivételével sorozatban léptünk pályára különböző viadalokon. Ez nagyban segíti a fejlődésünket, mivel így folyamatosan éles mérkőzéseken gyakorolhatjuk azokat a játékelemeket, melyeket az edzéseken sajátítanak el a gyerekek. Büszke vagyok a srácok mai teljesítményére is. Ezúttal első sorban arra voltam kíváncsi, hogy mennyit léptünk előre a kapu előtti játékban. Nos, rengeteg gólt szereztünk, de azért még van hová fejlődni. Főként a hatékonyság tekintetében. Jó csapatunk és jó közösségünk van. Már alig várjuk a szabadtéri szezon kezdetét

– fogalmazott hazafelé tartva Biegner Dániel.