Újabb négy akadémistánk készül a Szombathelyi Haladásnál

Újabb négy akadémistánk készül a Szombathelyi Haladásnál

A 2002-es születésű Volter Patrik és Woth Ádám mellett az egy esztendővel fiatalabb, azaz 2003-as Dezamits Dominik, valamint Horváth Rajmund is az NB II-es felnőtt gárda tréningjeit látogathatja.

 

A támadó középpályás poszton bevethető Volter Patrik már korábban is gyakorolhatott a nagy csapattal, ám a belső védő Woth Ádám, a szélső védő Dezamits Dominik, valamint a balszélső Horváth Rajmund első alkalommal csatlakozhatott a felnőttekhez.

Nagyon jó a kapcsolatunk az Illés Akadémiával. Sűrűn beszélgetünk Bakos Roland szakmai igazgatóval, emellett pedig kifejezetten sok mérkőzésüket is meg tudom nézni. Ezen kívül az elmúlt hetekben kétszer is edzőmeccset játszottunk az U19-es együttesükkel. Így tényleg elmondhatom, hogy képben vagyok a négy játékossal kapcsolatban. Kifejezetten tehetséges srácokról van szó, valamennyiükben komoly potenciált látok, tetszik a játékuk. Ha jobban belegondolok, akkor közülük Dezamits Dominik az, aki főként a gyorsasága miatt hamarosan a felnőttek között is bemutatkozhat. Persze csak abban az esetben, ha a továbbiakban is úgy dolgozik, olyan teljesítményt nyújt, mint amilyet eddig tett le az asztalra. Ez amúgy valamennyiükre vonatkozik, mert bőven van még hová fejlődniük, de az biztos, hogy jó úton járnak

– mondta a négy akadémistánkról Mátyus János vezetőedző, aki arra is kitért, hogy a srácok milyen tematika alapján készülnek a Szombathelyi Haladás NB II-es csapatával.

Abban maradtunk Bakos Roland szakmai igazgatóval, hogy minden héten hétfőn, kedden és szerdán velünk edzenek srácok. Így ismerkedhetnek a felnőtt labdarúgással, beleszagolhatnak az öltözőnk levegőjébe. Azt követően csak az gyakorol tovább nálunk, akire a soron következő meccsünkön is számítunk. A többiek viszont visszatérnek a saját korosztályukhoz, mert az a lényeg, hogy játéklehetőséghez jussanak, mivel az szolgálja leginkább a fejlődésüket

zárta szavait Mátyus János.