Újabb győzelem, nagy gólokkal

Újabb győzelem, nagy gólokkal

A St. Mihály FC ellen is folytatódott az U19-es lányok tavaszi veretlenségi sorozata.

Haladás-Viktória U19 – KÉSZ St. Mihály U19 3–1 (2–1)
Haladás-Viktória U19:
Csapó Zs. – Balázs K., Saly V., Pálmai E., Balogh S. – Szabó L. (Kránitz K. 89.) – Kováts A. (Molnár R. 87.), Vámos T., (Németh L. 46.) Németh M. – Varga B. (Csejtei E. 89.), Simon F. Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerzők: Szabó L. (13., 1–0), Simon F. (34., 2–1), Németh M. (88., 3–1)

A szombati, FC Hatvan felett aratott győzelmet követően a szegedi St. Mihály FC elleni, őszről elhalasztott találkozójukat pótolták U19-es lányaink. A csapat célja ezúttal is a három pont megszerzése, ezzel a tavaszi veretlenség megőrzése volt. A 13. percben a tizenöt esztendős Szabó Liliána távoli lövésével egy lépéssel közelebb is kerültek ehhez a hazaiak, ám egy perccel később a szegediek is beköszöntek, így 1–1 volt az állás. Nyílt sisakos játék, nagy küzdelem folyt a pályán, minden egyes labdáért kemény párharcokat vívtak egymással a játékosok. A 34. percben Simon Franciska csapott le a labdára a bizonytalankodó vendég védők gyűrűjében, majd ballal, védhetetlenül bombázott a felső sarokba, 2–1, ide.

A térfélcsere után főként mezőnyben gyűrték egymást a csapatok, a kapuk nem forogtak veszélyben. Folyamatos játék nem igazán alakult ki, mindkét csapat rendkívül sok szabálytalansággal játszott. A hazaiak fegyelmezett, taktikus játékkal őrizték előnyüket. Támadásban bátran használták a széleket, védekezésben pedig sokat futva, egymást segítve hatástalanították a vendégek akcióit. A pirosmezes szegediek a védők mögé belőtt labdákkal próbáltak zavart kelteni, ám a kapuban Csapó Zsófi kiválóan élt együtt a játékkal. A 88. percben Németh Mirtill tekert egy szabadrúgást a kapuba, beállítva a 3–1-es végeredményt.

Nagyon örülök, hogy sikerült megnyernünk ezt a mérkőzést is. Ezúttal egy masszív és kellemetlen ellenféllel találkoztunk. Ebben az összeállításban most léptünk pályára először, így azt gondolom, még nagyobb fegyvertény, hogy győzni tudtunk. Külön örülök az U16-os Szabó Liliána kiváló teljesítményének, a gólját leszámítva is a csapat egyik, ha nem a legjobbja volt a mai napon. A vezetés megszerzése után gyorsan egyenlített a Szeged, de tudtunk rá reagálni, fontos volt, hogy a szünetben már ismét nálunk volt az előny. A mérkőzésnek voltak olyan periódusai, ahol egymás hibáiból éltek a csapatok, de ezen szerencsére túl tudtunk lendülni, a harmadik góllal pedig lezártuk a mérkőzést. Fontos három pontot szereztünk, de most már teljes gőzzel a szombati, Budaörs elleni találkozóra fókuszálunk

– értékelt Tebeli György vezetőedző.