Győztes válogatott tagja volt Szabó Bence

Győztes válogatott tagja volt Szabó Bence

A magyar U17-esek sokgólos meccsen nyertek Szerbia ellen.

Férfi U17-es válogatottunk Szegeden fogadta a szerbek korosztályos csapatát, és fordulatos mérkőzésen 4–3-ra győzni tudott. A kezdőcsapatban kapott helyett az Illés Akadémia játékosa, Szabó Bence.

A Szélesi Zoltán vezette együttes februárban játszotta le első idei felkészülési meccsét, akkor a gyengébb helyzetkihasználásunk okán a románok 2–1-re nyerni tudtak Gyulán.

Szabó Bencét középső védőként játszatta a szövetségi edző. A mai találkozón a szerbek jutottak előnyhöz, de a 17. és a 29. perc között háromszor is betaláltak a mieink, maguk javára fordítva a mérkőzés állását. A szünetig még egyszer beköszöntek déli szomszédaink, így 3–2-vel mentünk pihenni. A bő keret miatt – ahogy az várható volt – Bence egy félidőt játszott.

A második félidőt a szerbek kezdték jobban, egyenlítettek, ám a végső szó a miénk volt, így Magyarország U17-es válogatottja 4–3-ra megverte Szerbiát.

El kellett telnie egy negyedórának, mire sikerült alkalmazkodnunk a fizikálisan roppant erős, agresszíven futballozó szerbek kellemetlen stílusához. Onnantól kezdve viszont jól játszottunk, a játékosok megvalósították az előre megbeszélt taktikai elemeket, szép akciógólokat szereztünk, köszönhetően néhány kiemelkedő egyéni teljesítménynek is. Voltak persze hibáink, amit az ellenfél három góllal büntetett, tehát van javítanivalónk is, de az összkép mindenképpen pozitív volt. Örülök, hogy a csapat megvalósította, amit a mérkőzés előtt kértem tőlük, jól szálltak be a cseréink, illetve az is pozitívum, hogy a szerbek korai vezetőgólja, illetve a második félidei egyenlítése után is gyorsan rendeztük a sorokat, és a saját játékunkat játszva végül megérdemelten tudtuk megnyerni a mérkőzést

– értékelt a mérkőzés után Szélesi Zoltán.

Forrás: www.mlsz.hu