U9-es góleső Ausztriában

U9-es góleső Ausztriában

Felsőpulyán játszottak Hujber Gábor tanítványai.

Az Illés Akadémia U9 Felsőpulyára (Oberpullendorf) látogatott, ahol az FTT Oberpullendorf, azaz a helyi tehetségből összeállított csapattal mérték össze erejüket. A zöld-fehérek Mándli Marcell, Geregai Levente, Majoros Márk, Magyar Zalán, Tóth Zsombor, Farkas Dominik, Kovács Levente, Giliczó Balázs, Pluska Witold, Komondi Noel összeállításban játszottak, és végül 18–3-ra győztek.

Ausztriába látogattunk: hosszú múltra tekint vissza a kapcsolatunk a felsőpulyai partnercsapattal. Ilyenkor az ő szabályaik szerint játszunk: 4X15 perces mérkőzést vívtunk, a miénknél nagyobb területen és nagyobb kapura. A négy negyed során mindenkinek egyforma játékidőt tudtam biztosítani, amit a gyerekek maximálisan megháláltak. A fizikálisan erős ellenfél ellen a párharcokban is domináltunk, a futballt tekintve pedig kiemelkedően teljesítettünk. Pozitívum, hogy a kapu előtt ma felszabadultan és hatékonyan játszottunk így rengeteg gólt szereztünk. Jó felkészülés volt ez a meccs a hétvégi, erős budapesti torna előtt

– mondta Hujber Gábor vezetőedző.