U19-es női csapatunk osztályzata: 5-ös

U19-es női csapatunk osztályzata: 5-ös

Tebeli György tanítványai 5–0-ra verték első felkészülési mérkőzésükön az ETO együttesét.

Illés Akadémia-Viktória U19 – ETO FC Győr U19 5–0 (2–0)
Illés Aka.-Viktória U19:
Kocsi P. (Szabó K.) – Németh A. (Németh N.), Kránicz V. (Kováts A.), Pintér T. – Nagy D. (Mesterházy I.), Németh M. (Pálfy B.), Gravencz G. (Szabó L.), Csáki E. (Szabó F.) – Novák L. (Hécz Zs.), Csejtei E. (Harangi L.), Kiss-Lantos H. (Vesztergom B.). Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerzők: Vesztergom B. (3), Nagy D., Kiss-Lantos H.

Január 9-én U19-es, bajnoki éllovas női csapatunk is megkezdte a felkészülést a tavaszi idényre. Az edzéseken szerzett kilométereket pedig immáron mérkőzéshelyzetben is gyarapíthatták a lányok, méghozzá az ETO U19-es csapata ellen. Agilisan, nagy lendülettel kezdtük az összecsapást, a széleken több alkalommal is a védelem mögé tudtunk kerülni, veszélyesek voltak az elfutásaink, Kiss-Lantos Hanna épp egy ilyen szituáció végén szolgálta ki rendkívül önzetlenül Nagy Dorottyát, aki a hálóba gurította a labdát (1–0). A gól után sem lassítottunk, jó ritmusban járt a labda, nem sokkal később pedig Kiss-Lantos Hanna a kiszolgáló szerepe után ezúttal a befejezésben jeleskedett, fejjel vette be a zöldmezesek kapuját (2–0). A szünetig hátralévő időben is veszélyesen, gólra éhesen futballoztunk, megzörgetni azonban már nem sikerült a hálót, így kétgólos előnyről várhattuk a második felvonást.

A félidőben majdnem teljes sorcserét hajtott végre Tebeli György, fontos volt, hogy mindenki lehetőséghez, játékpercekhez jusson, a pályán lévők pedig motiváltan, nagy kedvvel szálltak be. Irányítottuk, kontrolláltuk a mérkőzést, Vesztergom Bettina révén pedig a harmadik találatunkat is sikerült megszereznünk. Tavaly nyári szerzeményünk nem állt le a gólgyártással, még két alkalommal eredményes tudott lenni, amivel mesterhármast szerzett, csapatunk pedig magabiztos, 5–0-s győzelmet aratott.

Első edzőmérkőzésünket játszottunk, frissességről nem igazán beszélhettünk, de ez így is van rendjén, hiszen kemény két hét van a csapat mögött. Ennél sokkal inkább befolyásolta a játék képét a hideg, szeles, rendkívül barátságtalan időjárás, amivel mindkét együttesnek meg kellett küzdenie. Az eredménnyel természetesen elégedett vagyok, de idő kell, hogy visszanyerjük a korábbi formánkat akár gyorsaság, akár pedig a játék minőségének tekintetében. Gratulálok a lányoknak, nagy pozitívum – és talán a legfontosabb –, hogy sérülés nem történt, emellett pedig egy félidőt tudott mindenki játszani

– összegzett a találkozót követően Tebeli György.