Mindkét félidőben három gólt szereztünk

Mindkét félidőben három gólt szereztünk

Kovács László és Nagy József tanítványai 6–0-s győzelmet arattak a ZTE U17-es csapata ellen.

Illés Akadémia U17 – ZTE FC U17 6–0 (3–0)
Illés Aka. U17.:
Németh H. – Abért B., Bodrogi, Csörnyei, Deme – Smeringa, Szentkirályi, Takács-Földes – Bonchis, Horváth B., Wolf. Cserék: Sabia, Menzheliev, Őri B., Skravanek, Pénzes. Vezetőedző: Kovács László.
Gólszerzők:
Bonchis (15., 11-esből, 1–0; 22., 2–0, 49., 4–0), Takács-Földes (28., 3–0), Pénzes (75., 5–0), Őri B. (84., 6–0)

A télies, hideg, szeles időben lejátszott mérkőzés első helyzete a 13. percben adódott, de Wolf Gergő lövését az egerszegi cerberus védeni tudta. Nem sokkal később viszont már tehetetlennek bizonyult a ZTE hálóőre: Bonchis Olivér váltott gólra egy kezezésért megítélt büntetőt. A 22. percben pedig duplázott Oli, aki Wolf Gergő balról érkező szöglete után volt eredményes. A 28. minutumban aztán már 3–0 volt ide, ugyanis Takács-Földes Olivér lőtt a hálóba egy remek labdaszerzésünket követően.

A 4. találatunk már a második félidőben esett: a 49. percben Deme Sebő lövése jött ki a kapusról és az érkező Bonchis Olivér a hálóba stukkolt, aki így mesterhármast jegyzett a mérkőzésen. A folytatásban is a mieink domináltak és ez a végjátékban két újabb találatot eredményezett, amiket cseppet sem mellékesen két 2007-es születésű játékosunk ért el: előbb Pénzes Áron, majd pedig Őri Bálint vette be az ellenfél kapuját. Így pedig ki is alakult a 6–0-ás végeredmény.

Első edzőmérkőzésünk volt, melyen egy vegyes csapattal játszottunk, ugyanis több 2007-es születésű fiatal jött fel hozzánk. Úgy gondolom, hogy ebben a „remek” időben elérte a célját a foglalkozás. A felkészülési időszak ezen fázisában a mutatott játék megfelelt az elvárásoknak. Nyilván ebből kell építkeznünk, fokozatosan egyre jobban teljesíteni

– fogalmazott a mérkőzést követően Kovács László vezetőedző.