U13-as gólrekord

U13-as gólrekord

Tizenötször találtak be Szűcs János tanítványai.

Illés Akadémia U13 – Gyirmót FC Győr U13 15–0 (2–0, 4–0, 4–0, 5–0)
Illés Aka. U13: Schepanski – Németh B., Molnár B., Székely, Szalma – Magadics, Lakatos, Módly – Szabó B. Cserék: Hajba – Dörnyei, Reiber, Mihók, Angler B., Bock, Vincze, Dobovánszky, Szakács. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők:
 Szabó B. (4), Módly (3), Mihók (3), Angler B. (2), Szalma, Lakatos, Reiber

Letámadtunk, futballoztunk, abszolút komolyan vettük a mérkőzést – összegezhetjük az U13-as 80 percet. Tisztelve az ellenfelet a legjobbunkat szerettük volna nyújtani. Az első negyedben kétszer tudtunk betalálni, aztán egyre jobban beindult a gólhenger, és a félidőre hat lett közte. Ahogy fáradtak aztán a vendégek, még több gólt szereztünk: akcióból, szabadrúgásból közvetlenül és pontrúgás utáni helyzetből is eredményesek tudtunk lenni, így 15 találattal győztük le a kék-sárgákat.

Nagyon szimpatikus ellenféllel játszottunk ma. A Gyirmót próbált focizni, kísérleteztek a labdakihozatalokkal. Mi rendkívül motiváltan álltunk bele a meccsbe, a saját stílusunkat mutattuk meg, és megérdemelt győzelmet arattunk. Örülök, hogy nem kaptunk gólt, mindenkinek játéklehetőséget tudtam biztosítani. Elégedett vagyok a srácokkal

– nyilatkozott Szűcs János a mérkőzés után.