U13-as csapatunk győzött, az U12-esek sajnos kikaptak

U13-as csapatunk győzött, az U12-esek sajnos kikaptak

Szomszédvári rangadókra került sor az U12-esek és az U13-asok kiemelt bajnokságának észak-nyugati csoportjában.

Illés Akadémia U13 – ZTE FC U13 4–0 (2–0)

Illés Aka. U13.: Őri K. – Tasnádi, Bolla, Kelemen, Molnár L. – Söptei, Meskó, Hende – Németh B., Klement, Tóth E. Cserék: Bosits – Kálócz, Szele, Nyári, Polgár. Vezetőedző: Szűcs János

Gólszerzők: Klement (4.), Tóth E. (7.), Hende (44.), Németh B. (47.)

Kis híján már a 20. másodpercben gólt szerzett Szűcs János együttese, ám az első helyzetet még megúszták a zalaegerszegiek. Nem sokkal később azonban Klement Dávidnak köszönhetően már a hálójukban táncolt a labda. A 7. percben pedig Tóth Erik is bevette a kapujukat, így pedig 2–0-ra vezettek fiataljaink, akik az első félidőben kétszer a kapufát is eltalálták a jó pár ziccerük mellett.

Szünet után is fölényben maradtak a mieink és két újabb góllal fölényessé tették teljesen megérdemelt győzelmüket. A csapatunkból nagyon sokan nyújtottak átlag feletti teljesítményt, de még közülük is kiemelkedett Söptei Bálint, Molnár Levente, Tóth Erik és Meskó Márk remek játéka.

A tavalyi összecsapásunkhoz hasonlóan végig letámadást alkalmaztunk, ami rengeteg labdaszerzést eredményezett, melyekből szinte futószalagon alakítottuk ki a helyzeteket. Nagyon örültem annak, hogy minden olyan játékelemet viszontláttam a srácoktól, amiket a héten gyakoroltunk. Maximálisan elégedett vagyok a csapat játékával.

– értékelt a mérkőzés után Szűcs János vezetőedző.

 

Illés Akadémia U12 – ZTE FC U12 1–3 (1–1)

Illés Aka. U12.: Szalai-Horváth – Laczó, Hányi, Szántó – Vert Zs., Hideg – Horváth V., Grádvohl, Papp M. Cserék: Mórocz, Moldován, Horváth Á. Vezetőedző: Takács Csaba

Gólszerző: Papp M. (21.)

A mérkőzés első perceitől kezdve a mieink diktálták a tempót és az első negyedórát követően már ez helyzetekben is megnyilvánult. A 17. minutumban még csak a keresztlécet sikerült Takács Csaba tanítványainak eltalálniuk, ám kisvártatva jött a gól is: Papp Máté bombázott a hálóba. A folytatásban aztán jöttek sorban a ziccerek, ám azokat rendre el is hibázták akadémistáink. A játékrész hajrájában viszont a zalaegerszegiek gyakorlatilag az első helyzetükből egyenlíteni tudtak, így a félidőben 1–1 arányú döntetlenre áll a derbi.

Térfélcserét követően is fiataljaink játszottak fölényben, de a kapu előtt nagyon bátortalannak bizonyultak, így nem tudtak újfent előnybe kerülni. Hátul azonban elég volt két komoly hiba ahhoz, hogy a három bajnoki pont a ZTE zsákmánya legyen.

Nagyon jól kezdtük a mérkőzést, sikerült mezőnyfölényt kiharcolnunk. Az első félidőben annyi helyzetet dolgoztunk ki, hogy azokkal akár az egész mérkőzést is eldönthettük volna. Térfélcserét követően viszont két nagy védelmi hibánkat az ellenfél könyörtelenül kihasználta, amivel meg is nyerte a meccset

– fogalmazott a találkozót követően Takács Csaba vezetőedző.