Továbbra is hibátlan a mérleg

Négy fordulót követően 100 százalékos mutatóval áll a csapatunk a Városi Kispályás Labdarúgó Bajnokság legfelsőbb osztályában. Edzőink legutóbb az Ölbői Horgásztó együttesét verték 5–3 arányban.

 

Illés Akadémia Edzők–Ölbői Horgásztó 5–3 (3–1)

Gólszerzők: Tóth M. 3, Halmai R., Oross M.

 

A pontvadászat 4. körének rangadóját játszotta a tabella második helyén álló Illés Akadémia a harmadik pozíciót elfoglaló Ölbői Horgásztó gárdájával. Edzőink kifejezetten jól kezdték a derbit és Halmai Ramon találatával gyorsan előnybe is kerültek. Ezt követően az első félidőben még Oross Márton és Tóth Miklós is betalált. Mivel az ellenfél csupán egyszer tudta megzörgetni Németh Gábor hálóját, így a félidőben 3–1-re vezettünk.

A második játékrész elején Tóth Miklós újabb gólját követően úgy nézett ki, hogy el is dőlt a mérkőzés sorsa, de az ölbőiek nem így gondolták és egy találatra felzárkóztak. Szerencsére Tóth Miklós egy kapufáról kipattanó lasztit a hálóba stukkolt, ezzel pedig ki is alakította az 5–3-as végeredmény.

Edzőink négy fordulót követően 12 ponttal a tabella második helyén állnak. Csupán jobb gólkülönbségének köszönhetően a Don Pepito előzi meg őket. A két gárda egyébiránt a 7. fordulóban, október 8-án találkozik majd először egymással.

Csapatunk edzője, Kóbor László így tekintett vissza az elmúlt mérkőzésekre:

Több fontos tényező is szerepet játszik abban, hogy az Illés Akadémia edzői a bajnokságban szerepelnek. Egyrészt van egy egészségügyi szempont: a hosszútávú jó erőnlét fenntartása érdekében nagyon fontos a mozgás, és ez a bajnoki rendszer ehhez remek alapot nyújt. Másrészt a csapattagok labdarúgás iránti szeretete és szenvedélye örök. Aztán az sem elhanyagolható tény, hogy ezekre a kispályás meccsekre kilátogatnak a jelenlegi akadémistáink, és látják, hogy bizony az edzők és vezetők nem csak beszélni tudnak a labdarúgásról, nem csak oktatják a futballt, hanem bizony művelni is tudják azt, nem is akármilyen szinten. A találkozókat követően nem maradhat el a III. félidő sem – amikor egy vacsora mellett kötetlenül tudunk beszélgetni a futball mellett az élet sok-sok területéről is. Rátérve az idei kiírásra: remekül rajtolt a csapat, ebben a fordulóban is komoly derbit nyertünk, de nem ülhetünk a babérjainkon, ugyanis a következő fordulóban már csúcsrangadót fogunk játszani. A legjobb eredményünk eddig egy bronzérem volt, idén az a cél, hogy előbbre lépjünk.