Tíz gól, igazságos elosztásban

Tíz gól, igazságos elosztásban

A hajrában elkövetett két védekezésbeli hiba miatt nem nyertük meg a találkozót.

KSV 1919 U14 – Illés Akadémia U14 5–5 (3–4)
Illés Aka. U14:
Schepanski – Bock (Németh B., 41.), Székely, Fonnyadt, Takács Á. – Magadics, Molnár B., Módly (Dobovánszky, 56.) – Lakatos (Szakács, 41.), Mihók (Reiber, 56.), Szalma (Bujdos, 41.). Edző: Nagy József.
Gólszerzők: Mihók (2, egyet 11-esből), Molnár B. (11-esből), Magadics, Dobovánszky

Újabb nemzetközi edzőmérkőzés várt az Illés Akadémia U14-re: a mieink Stájerországba utaztak, ahol a Kapfenberger SV 1919 vendégeként játszottak. A mieink abszolút támadófutballal rukkoltak ki, ám a védekezésben elkövetett néhány hibánkat mindig megtorolták az osztrákok. Akciókból és jogos büntetőkből is eredményesek voltunk, a szünetben 4–3-ra vezettünk.

A második félidőben már kétgólosra hizlaltuk az előnyünket, ám a hajrában két alkalommal is be tudott találni a stájer gárda, így 5–5-tel zárult a mérkőzés.

Egy fizikálisan nálunk erősebb csapattal mérkőztünk meg, aminek az első félidőben remekül találtuk meg az ellenszerét: a kombinatív játékunk sokszor eredményes volt, a szerzett négy gól mellett még több lehetőségünk volt a gólszerzésre. Mindeközben ők az összes helyzetüket kihasználták. Az első félidő remek iramú volt! A védekezési hibáink azonban a szünet után is megmaradtak, a hajrában kétszer is így találtak be a hazaiak. A játék képe alapján győzelmet érdemeltünk volna

– nyilatkozta a mérkőzést követően Nagy József.