Tavaly a Debrecennek, idén a Puskásnak rúgott négyet Szalay

Tavaly a Debrecennek, idén a Puskásnak rúgott négyet Szalay

 Négy mérkőzést követően 100 százalékos teljesítménnyel áll a tabella élén U19-es csapatunk. Horváth Rudolf legénysége legutóbb úgy nyert 4–2-re a Puskás Akadémia otthonában, hogy mind a négy gólját Szalay Szabolcs szerezte.

 

Két rendkívül nehéz derbit játszott az utóbbi bő egy hétben U19-es együttesünk. Akadémiánk fiataljai előbb a Budapest Honvéd-MFA gárdáját verték itthon 3–1-re, majd idegenben győzték le 4–2-re a Puskást. A két ütközet annyiban hasonlított egymásra, hogy mindkétszer hátrányból fordítottak a mieink. A különbség csupán annyi volt, hogy a fővárosiak a 9., míg a felcsútiak az 5. percben szerezték meg a vezetést.

Nagyon hasonlóan alakult a két mérkőzés. Ugyan a Honvéd és a Puskás ellen is mi kaptuk az első gólt, de nem estünk kétségbe. Éreztük, hogy nyerni tudunk és sikerült is mindkétszer fordítanunk. Úgy gondolom, hogy a védekezésünk stabilitása adta meg az alapját a hat bajnoki pont megszerzésének

– emlékezett vissza a történésekre Szalay Szabolcs, aki összesen hat gólt szerzett a találkozókon. Különösen Felcsúton volt elemében, ahol egy mesternégyessel szomorította a hazai szurkolókat.

Természetesen nagyon boldog voltam, mert egy csatárt a gólok éltetik. Akár azt is mondhatnám, hogy ezért vagyok. De ettől függetlenül mindig a csapat sikere a lényeg. Tavaly tavasszal még az U17-es bajnokságban a Debrecennek rúgtam négy gólt. Az is igen emlékezetes meccs volt a számomra

–  folytatta a visszatekintést támadónk. Elmondása szerint meccsről meccsre haladnak, de most azért már néha a bajnoki címről is esik szó.

Megpróbálunk minél tovább 100 százalékosak maradni ebben a színvonalas bajnokságban. Örülünk annak, hogy az elején komoly ellenfeleket tudtunk két vállra fektetni. Viszont most jön majd a szintén remek erőkből álló MTK. Biztosan nagyon kemény ellenfelek lesznek, de le akarjuk őket is győzni

– zárta szavait Szalay Szabolcs, aki még azt is elárulta, hogy mikor szerez legközelebb négy gólt egy mérkőzésen:

Remélem most az MTK ellen

– hangzott el a kívánság (ígéret?). Az Illés Akadémia U19-es csapata amúgy szombaton 12.00 órakor lép pályára fővárosi kék-fehérek otthonában.