Illés Akadémia-győzelem a Stay& play Gamer Cup-on

Illés Akadémia-győzelem a Stay& play Gamer Cup-on

A döntőben óriási küzdelem során szerezte meg a győzelmet az e-sport csapatunk.

Stay& play Gamer Cup elnevezésű online tornát tartottak a League of Legends játékosainak, amin természetesen indult az Illés Akadémia Spirit csapata is. Összesen 83 együttes vágott neki a sorozatnak. Egyenes kieséses rendszerben zajlottak a küzdelmek. Az első találkozókat simán nyertük, aztán az első neves ellenfelünk a Necrotic Esport volt a legjobb 16 között, de ők sem jelentettek akadályt. A negyeddöntő könnyedén ment, aztán a legjobb 4 között a WiLD Multigaming következett. Ők az egyik legnagyobb múltú esport csapat, akik ellen szorosabb küzdelemben – 41 perc után – sikerült biztosítani a döntőbe jutást. A másodjára kiírt Stay& play Gamer Cup döntjébe így az Illés Akadémia Spirit és a Team Plague csapatai kerültek. Itt már két győztes meccsig harcoltak egymással a gárdák. Az elsőt a Team Plague nyerte, ám ezt követően előbb egyenlített, majd a győztes csatát is behúzta a Spirit!

A győztes csapat tagjai: Réfi Bálint (Regostern), Réfi Gergő (Sekkou), Végh Rudolf (Defleck), Kisvarga Ádám (Fear) és Bartók Kornél (CrankZ).

A tornát az Illés Akadémia Spirit edzője, Riczy Dániel (NoizR) így értékelte:

Igazából nem gondoltam volna, hogy ilyen sokáig eljutunk. Titkon bíztam abban, hogy az első négybe oda kerülhetünk, így még most is alig hiszem el, hogy nyertünk – két, Magyarországon nagyon komoly presztízsű csapat ellen győztünk az elődöntőben és a döntőben. Nálunk sok újonc került billentyűzet elé, ám a csapatmunka és a kompozíciók kiválóan működtek – talán ez volt a győzelmünk kulcsa. A kupa nagyon jó felkészülés volt az elkövetkezendő Megyék Csatájára – ami október 16-án kezdődik.