Szünet után vitték döntésre a mieink a dolgot

Szünet után vitték döntésre a mieink a dolgot

Bár már az első percben vezetést szerzett Kecskeméten U15-ös csapatunk, a szünetig nem sikerült lezárni a derbi érdemi részét. Térfélcsere után viszont két újabb találatnak köszönhetően 3–1-re nyertek Sátori Barnabás és Varga Roland tanítványai.

Kecskeméti TE-LA U15 – Illés Akadémia U15 1–3 (1–1)
Illés Aka. U15.: Tama M. – Abért B. (Nagy K., 34.), Blum, Rózsa, Bécsy – Németh R. (Vert B., 59.), Meskó (Takács D., 59.), László – Abért O. (Pécskai, 59.), Liplin (Szabó B., 75.), Zsiga (Őri B., 75.). Vezetőedző: Sátori Barnabás.
Gólszerzők: Zsiga (1., 0–1), László (57., 1–2), Liplin (59., 1–3)

A létező legoptimálisabban kezdődött U15-ös csapatunk kecskeméti mérkőzése, ugyanis rögtön az első percben sikerült vezetést szerezni Zsiga Patrik találatával. A folytatásban viszont inkább a mezőnyben gyűrték egymást a küzdő felek, a kapuk nem igazán forogtak veszélyben. A 38. percben aztán egy könnyű síppal befújt szabadrúgásból betaláltak a hazaiak, így a szünetben 1–1-re állta a derbi.

Térfélcserét követően viszont egyértelmű fölénybe kerültek Sátori Barnabás tanítványai, akik az 57. percben László Krisztián szép egyéni megmozdulásának köszönhetően kerültek ismét előnybe. Szerencsére a második találatra a mieink nagyon gyorsan rárúgták a harmadikat is: az 59. percben Liplin Bence egy kapu előtti kavarodás során közvetlen közelről kotorta a lasztit a hálóba. Ezzel pedig be is állította a 3–1-es végeredményt.

A második félidő alapján úgy érzem, hogy teljesen megérdemelten nyertünk a hazaiak ellen, akik a mérkőzés végére látszólag el is készültek az erejükkel. Ennek ellenére ez egy kifejezetten értékes győzelem a számunkra

– fogalmazott a mérkőzést követően Sátori Barnabás vezetőedző.