Fölényes győzelmet aratott Budapesten leány U19-es csapatunk

Fölényes győzelmet aratott Budapesten leány U19-es csapatunk

A Tebeli György által irányított gárda húsz perc alatt eldöntötte az Astra HFC elleni találkozót.

Astra HFC U19 – Illés Akadémia-Viktória U19 1–8 (0–5)
Illés Aka.-Viktória U19: Csapó Zs. (Gévay D., 61.) – Rugovics B., Kováts A. (Juhász E., 46.), Pálmai E., Hajba J. (Balogh S., 46.) – Nagy D. (Molnár R., 65.), Pálfy B. (Szabó L., 46.), Varró V. (Varga B., 71.), Németh Zs. P. – Kaszap K., Simon F. (Kiss-Lantos H., 60.). Vezetőedző: Tebeli György.
Gólszerzők: Simon F. (5., 0–1; 19., 0–3), Kaszap K. (11., 0–2), Pálmai E. (26., 0–4), Varró V. (44., 0–5), Németh Zs. P. (54., 0–6), Rugovics B. (76., 0–7), Kiss-Lantos H. (90., 1–8).

A főváros szívében, a Goldball-pályán – a hirtelen visszatért melegben műfüves pályán – akadémistáink egy pillanatnyi kétséget sem hagytak afelől, hogy hazaviszik azt a három pontot, amiért jöttek. Simon Franciska nem sokkal a kezdősípszó után gólt szerzett (támadónk összesen négy gólban vállalt főszerepet, két gólja mellett két gólpasszt is adott) és a gyors előnyt még az első félidő közepe előtt sikerült akkorára növelni, ami el is döntötte a mérkőzést. Az Illés Akadémia-Viktória ma lényegesen jobb csapatot alkotott, mint ellenfele, ez hamar eldőlt, de a lányok így is végig fegyelmezetten, nagy akarással futballoztak, igyekeztek, amit csak lehet, mindent bemutatni abból, amit az elmúlt héten, illetve hetekben gyakoroltak. Tebeli György a második félidőben valamennyi cserejátékosát pályára küldte, de a változtatásokkal sem tört meg a szombathelyi gárda lendülete és még a hajrában is gólokat tudott szerezni.

Teljesen megérdemelt győzelmet arattunk. Jól játszottak a lányok, a kilencven perc során sok tanult elem visszaköszönt, aminek nagyon örülök. Sokat passzoltuk, jól tartottuk a labdát, próbáltunk előre játszani. Sok jó egyéni teljesítmény volt a csapatban, de a siker igazi csapatmunka, amit a rúgott góljaink megoszlása is bizonyít: a 8 gólt 7 mezőnyjátékos érte el, egyedül Simon Franciska duplázott. Az egyetlen negatívum, amit a mérkőzés kapcsán említhetek, hogy a kapott gólunkat ismét rögzített játékhelyzetből, egy szöglet után szerezte meg az ellenfelünk, ami már több, mint bosszantó. Gratulálok a lányoknak

– értékelte a mérkőzést Tebeli György.