Szombathelyi győztes villámtorna

Szombathelyi győztes villámtorna

A Kisvárda U16 és a ZTE U17 voltak a mieink ellenfelei.

Eredetileg a Zalaegerszeg egy évvel idősebbjei ellen játszott volna felkészülési mérkőzést az Illés Akadémia U16-os csapata. Azonban a Bükön edzőtáborozó Kisvárda U16 ellenfél nélkül maradt a hazautazás napjára, így bejelentkezésükkel villámtornává alakult a szombat délelőtt.

Illés Akadémia U16 – Várda LA U16 1–0 (1–0)
Illés Aka. U16:
Molnár-Végh – Kopácsi B., Bodrogi, Csörnyei, Smeringa – Koósz, Horváth A., Turó, Baján – Katona, Wolf. Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerző: Bodrogi (16., 1–0)

Jó iramú, helyenként jó színvonalú összecsapás kerekedett ki már a meccs elején. A várdaiak kérésére az ő meccseik 2×25 percig tartottak. Az első negyedóra végén Wolf Gergő lépett be a 16-oson belülre, leültette a védőjét, levitte a labdát az alapvonalig, majd visszagurított, amit Bodrogi Bence 8 méterről jobbal a jobb alsóba perdített, 1–0. Fordulás után nem sokkal egy bal oldali vendégakció végén középre lőtt labdát Ésik 16 méterről fejelte a kapu jobb oldala felé, ám Molnár-Végh Marcell nagy bravúrral szögletre ütötte azt. A 36. percben Turó Benjámin passzát Katona István pöckölte el a védője és a kapujából kirohanó hálóőr között, ám a visszafutó védő – az éjjeli eső által felázott kapuelőtérnek köszönhetően – a gólvonalról menteni tudott. A hajrában akadt mindkét kapu előtt lehetőség, Katona emelését fogta a vendégkapus, míg a Várda két ziccerből sem tudott kapufelületet találni, így a zöld-fehérek 1–0-ra megnyerték a találkozót.

A második meccsen a szabolcsiak 3–1-re győzték le a ZTE U17-es csapatát.

Illés Akadémia U16 – Zalaegerszegi TE FC U17 1–0 (0–0)
Illés Aka. U16:
Kovács Á. – Bonchis, Stefanich, Bodrogi, Szentkirályi – Baranyai, Balikó, Turó, Takács-Földes – Sabia, Lehel. Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerző: Sabia (45., 1–0)

Kicsit lassabban melegedtek bele ebbe a meccsbe a fiúk (pedig a hőmérséklet nem ezt indokolta…), az elején egy jobb oldali zalai akció végén Rohonczy fejelt a felső lécre. A 8. percben Lehel Roland tört be a bal szélről a 16-oson belülre, a rövidet célozta meg, de kapus zárta a szöget, és kiütötte a labdát. Egy újabb Zete-akció végén Kovács Áron Károly már verve volt, de Bonchis Olivér a gólvonalról mentett. A 25. percben Takács-Földes Olivér 18 méteres szabadrúgása a bal oldali kapufáról vágódott a mezőnybe. Fordulás után mi voltunk aktívabbak, és a győzelmet is sikerült megszerezni. A 45. percben Lehel Roland tűpontos szögletét Sabia Rocco váltotta gólra: a földre lefejelt labda védhetetlen vágódott a léc alá – így alakult ki az 1–0-ás végeredmény.

A villámtornát 2 győzelemmel az Illés Akadémia U16 nyerte meg a Várda LA U16 és a ZTE FC U17 előtt.

Az első mérkőzésen a bajnokságból ismert ellenféllel játszottunk. Ők a fizikai erőre helyezik a hangsúlyt, több ukrán futballistájuk is van, teljesen más felfogásban játszanak – viszont a múlt héten Csehországban éppen ilyen tapasztalatokat gyűjtöttünk. Így a fiúk remekül felvették azt a bizonyos kesztyűt, és a játékunkban is voltak bőven biztató jelek. Egy ki-ki meccsen mi jöttünk ki jól a helyzetekből. Azonban kiemelném a hozzáállásunkat, és a kommunikációnkat – ezt építgetjük hétről-hétre, és látszik már a fejlődés. A második mérkőzésen kicsit nehezen találtuk a futballunkat. Helyenként volt csak meg az, amit várunk a játékosoktól. Ettől függetlenül: mentálisan jelesre vizsgáztunk, azt gondolom, hogy nem érdemtelenül nyertük meg ezt a meccset is. Rendkívüli pozitívum, hogy egyik találkozón sem kaptunk gólt – a múlt héten emiatt mérgelődhettem eleget – így a mai napon ebben léptünk előre. Fegyelmezettek voltunk, főleg a negatív átmenetekben, azaz a labdavesztések utáni reakciókban. Működött a letámadás, sok labdát tudtunk szerezni az ellenfél térfelén, így összegezve nagyon hasznos napon vagyunk túl

– foglalta össze a látottakat Németh Richárd vezetőedző.