Jó játékkal nyertek az U15-ös lányok

Jó játékkal nyertek az U15-ös lányok

A nyári felkészülés első mérkőzésén, szép győzelmet aratott leány U15-ös csapatunk: Haladás-Viktória FC – ETO FC Győr 2–0.

Az EMMI által felügyelt női akadémiai programban részt vevő sportszervezetek – így az Illés Akadémia – számára is, jelentős változást hoz az előttünk álló 2021/2022-es szezon. A női utánpótlásban új korosztályok alakultak ki, így például a korábbi U14-ből U15 lett, és ez a pályaméret váltását is magával hozta.

Legfiatalabb akadémistáink közül többen most, az ETO elleni mérkőzésen játszottak először nagypályás mérkőzést. Luki András, a korosztály új edzője örömmel számolt be arról, hogy a csapat egyáltalán nem volt megilletődött, jól adta vissza a védekezésből, a csapatrészek közelítéséből azt, amit a heti edzéseken gyakoroltak. A megbeszélt taktika a nagy melegben, helyenként rekkenő hőségben is jól működött, és ez igaz a mérkőzés elején a letámadásokra is. Ebből a játékból gólt, illetve gólokat is sikerült lőni, Czuczai Mercédesz és Simon Enikő találatánál is Tóth Lili adta a gólpasszt.

A hőség miatt a mérkőzés hajrájára mindkét csapat elfáradt, de a védekezés és a labdaszerzés után a szélek megjátszása, az ellenfél védelmének megbontása továbbra is jól működött – nem csak az eredmény, a mérkőzés összképe alapján is arról számolhatunk be, hogy U15-ös lányaink jó játékkal abszolválták első mérkőzésüket és feltöltődtek a következő hét feladataira.