Nagypályán játszott az Illés Akadémia U13

Nagypályán játszott az Illés Akadémia U13

A fiúk először próbálták ki a 10+1-es felállást.

MTK Budapest U13 – Illés Akadémia U13 6–3 (1–1, 3–0, 1–1, 1–1)
Illés Aka. U13:
Szalai-Horváth – Tasnádi, Laczó, Tóth D., Szántó – Hideg, Vert, Bosnyák Botond – Bosnyák Bence, Grádvohl, Horváth Á. Cserék: Nagy Zs. – Moldován, Angler, Marian. Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerzők: Grádvohl (1–1), Moldován (4–2), Horváth Á. (5–3)

Az MLSZ Kiemelt U12-es bajnokságának közép-keleti csoportját óriási fölénnyel megnyerő csapatra épülő U13-as MTK vendége volt Nagy László együttese. A budapestiek kérésére nagypályán és 11:11 ellen játszottunk. A jó erőkből álló kékek szerezték meg a vezetést, ám egy formás akció végén Grádvohl Kristóf egyenlített a részünkről. Több lehetőségünk is volt a vezetés átvételére, ám ezek mindegyike kimaradt. A második 20 percben volt egy rövidzárlatunk: ekkor három gólt is kaptunk. Azonban nem adtuk fel, a következő negyedben Moldován Levente átlövésgóljával közelebb kerültünk (4–2), ami után felváltva estek még a találatok, részünkről még Horváth Ármin talált be. Az MTK végül 6–3-ra nyert.

Küzdelmes mérkőzésen fizikálisan erős ellenféllel találkoztunk. A II. negyed kivételével abszolút megfelelő teljesítményt nyújtottunk. Játékban versenyben voltunk, ám van még mit tanulnunk – azonban felemelt fejjel megyünk tovább ezen az úton. Most játszottunk először nagypályán, elégedett vagyok a hozzáállással

– nyilatkozta a találkozót követően Nagy László.