Startol a CSGO első osztálya

Startol a CSGO első osztálya

Bemutatjuk újjáalakult csapatunkat!

Az Illés Akadémia Spirit brand egyik ékköve, az esportcsapatunk leghosszabb szerződéssel bíró játékága a CS:GO volt. Ebben a játékban neveltük ki első válogatott játékosunkat is, Sánta „Flasi” Bencét, akire azóta is rendkívül büszkék vagyunk! Természetesen a csapat többi tagjára is, akikkel majdnem három évet húztunk le közös mezben – kisebb és nagyobb sikereket magunk mögött tudva.

Az Illés Akadémián ezt a játékágat sem hagyjuk el. Büszkén jelentjük be, hogy a tavalyi bronzérem után idén is indulunk a TippmixPRO CSGO Masters versenyén, ami hazánk legnagyobb CSGO rendezvénye. A főtámogató a Szerencsejáték Zrt. Csapatunk erre a szezonra egy ismerős arc vezetésével érkezik, nem mással, mint Józsa „Vizer” Gergővel, aki már az előző szezonban is az Illés Akadémia Spirit oszlopos tagja volt.

Az idei versenyszezonra a csapatunk:

Huszti „gbk” Gábor

Horváth „PITEGORASZ” Péter

Józsa „Vizer” Gergő

Nábrádi „LANCER” Krisztián

Kocsis „Sc0rchzz” Zsombor

A srácoknak nem új a terep, mindegyikőjük már veteránnak számít a játékban és több komolyabb versenycsapatot is megjártak itthon és nemzetközi szinten egyaránt. Kíváncsian és felkészülten várjuk a hazai CSGO első osztályának párharcait, melyet az esport1tv Twitch csatornáján lehet majd követni mától, május 4-től! Az első mérkőzésünket a hozzánk hasonló nevű, friss magyar csapat, a Spirit Gaming ellen kezdjük majd meg.

További sok sikert kívánunk a CSGO játékágazatunknak is!