Simon Barnabás és Szabó Bence is játszott az U17-es válogatottban

Simon Barnabás és Szabó Bence is játszott az U17-es válogatottban

U17-es válogatottunk hosszú idő után lépett ismét pályára nemzetközi mérkőzésen: a románokat fogadta Gyulán.

A Szélesi Zoltán vezette U17-es csapat nem játszhat tétmérkőzéseket tavasszal, az UEFA ugyanis a járványhelyzet miatt törölte az idei korosztályos Európa-bajnokságot. A mieink így a következő hónapokban csak felkészülési mérkőzéseken léphetnek pályára, ezek közül a sorban az első a románok elleni összecsapás volt Gyulán.

A kezdőcsapatban kapott szerepet Simon Barnabás és Szabó Bence is. A magyar válogatott az első félidőben dominálni tudott, egyértelműen uralta a játékot, és több hatalmas helyzetet is sikerült kialakítania, a befejezésekbe azonban rendre hiba csúszott. A románok a szünetig egyetlen komolyabb lehetőséget jegyeztek, abból viszont gólt szereztek, és vezetéssel zárták az első félidőt. A fordulás után kiegyenlített lett a játék, kevesebb helyzetünk volt, és egy-két alkalommal a vendégek is veszélyes támadásokat vezettek. Az 57. percben kettőre nőtt a vendégek előnye, de nem sokkal később szépítettünk. Szabó Bence 70 percet játszott a találkozón. Egyenlíteni már nem sikerült, így Románia 2–1-re megnyerte a találkozót.

Forrás: www.mlsz.hu