Mindig büszkék vagyunk arra, ha kollégáink a magánéletben is sikereket érnek el, különösen akkor, ha sportról van szó. Női szakágunk gyógytornásza két hete I. helyezést ért el kategóriájában a szerbiai Palicson megrendezett akadályfutó-versenyen, majd hétvégén Madridban állhatott fel a dobogó második fokára.
Miképpen kezdődött ez a szenvedély?
Mindenki számára szükség van egy kihívásra, mikor lelkileg mélyponton van. Ilyenkor az ember igyekszik megkapaszkodni valamiben, aminek minden nap látható eredménye van és segíti a mélypontból kihúzni. Nekem egy futással kezdődött az egész lelki helyrezökkenés. Minden áldott nap elmentem futni és célt adott a napjaimnak, hogy készüljek egy kitűzött versenyre. A korábbi munkahelyemen – a DVSC-nél – elmentünk együtt egy közös futásra, ezzel szerettem volna a gyerekeknek is példát mutatni.
Hogy lettél egy „egyszerű” futóból profi akadályfutó?
Ezt a sportot lehet versenyszerűen és hobbiszerűen is űzni, de én egyből versenyző szerettem volna lenni, mert van bennem küzdőszellem! Mindig szerettem volna sportolni, de Romániában, ahol felnőttem, erre abban az időben, pláne profi szinten, nem volt lehetőség. Kezdetben Spartan akadályfutó versenyekre jártam, ami alapvetően egy OCR (Obstacle Course Racing) kevesebb mászós elemmel. A Spartan versenyeken, ha jól és gyorsan futsz, van esélyed a dobogóra, egy kimondott OCR versenyen viszont jelentősebb kéz-, alkar-, és felsőtesterő szükséges. Két és fél évvel ezelőtt, az egyik barátnőm invitálására próbáltam ki az első OCR-versenyemet, ahol több akadály is volt, amiket leginkább a katonai szintűnek tudok minősíteni. Abban az időben olyan könnyű voltam, hogy szinte minden rutinszerűen ment! A futásra pedig ekkorra már jól felkészültem, így az első versenyemet meg is nyertem. Tavaly csak a futásra koncentráltam, ezért jöttek a sikerek a spártai versenyeken, de idén fejlesztettem a felső testemet is, így már OCR-ben is kezdtem jó eredményeket elérni.
Milyen gyakran vannak versenyek?
A tavaszi és őszi szezonban szinte minden hétvégén, belföldön és külföldön egyaránt. Télen van egy kis leállás, majd január-február környékén indul újra a Winter-versenyekkel, ezek jellemzően akadályfutó-versenyek, terepakadály-versenyek.
Hogy tudod összeegyeztetni a munkáddal? Mennyit edzel egy nap?
Minden nap edzek egy órát, általában futok és igyekszem biciklivel járni. Nem nehéz helytállni a munkában, mert szeretek pörögni. Inkább akkor érezném magam rosszul, ha nem lenne meg a napi edzésem, és ez a munkavégzésemre is rossz hatással lenne. Sokszor feldobódva jövök be dolgozni, hiszen tudom, még itt is edzeni és mozogni fogok. Akkor volt nehéz időszakom, amikor az államvizsgára készültem (humánkineziológia mesterképzésre jártam), mert nehéz volt összeegyeztetni a sportolást, a munkát és a tanulást. Azóta eléggé felszabadultam, mert már csak két dologra kell koncentrálnom: a munkára és a sportra, na meg a háztartásra…
Motivációt jelentenek a sikereid a lányok számára?
Úgy vettem észre, hogy akikkel foglalkozom, mindig nagyon keményen edzenek nálam. Jó a személyiségük és kiváló a hozzáállásuk, annak ellenére, hogy milyen nehéz helyzetben vannak. Előfordul, hogy akár 9 hónapig el vannak tiltva a fociról, de soha nem látom rajtuk az elkeseredést, mindig úgy edzenek, hogy ők is „spártaiak” legyenek. Rendszeresen érdeklődnek a versenyeimről, eredményeimről. Tudják, hogy én is sokat teszek a sikerért és látják, hogy idővel én is előrébb tudtam jutni. Azt érzem rajtuk, hogy nagyon motiváltak és jó hatással van rájuk, hogy példát tudok mutatni.
Mi a célod ebben a sportágban?
Mindig a soron következő versenyre fókuszálok, hogy minél jobb eredményt érjek el. Hosszú távon pedig szeretnék Elit versenyző lenni, de ahhoz sok-sok futás vár még rám. Szeretnék végre együtt rajtolni a párommal, aki Elit kategóriában szerepel és ők mindig korábban rajtolnak.
Jó felkészülést és sok sikert kívánunk!
