Schuszter Ronald kezdett a Haladásban

Schuszter Ronald kezdett a Haladásban

A zöld-fehérek helyzetek garmadáját dolgozták és hagyták is ki, így kikaptak 2–1 arányban a Dorogtól.

 

Legutóbb február 16-án volt tagja a Szombathelyi Haladás bajnoki kezdőcsapatának Schuszter Ronald. A nyári felkészülés során sajnálatos vállsérülést szenvedő középpályás több mint 7 hónapot várt az újabb lehetőségre, hogy társaival együtt vonulhasson ki a Rohonci úti közönség elé.

A Haladás – Dorog találkozón hat korábbi Illés Akadémia-játékos volt a kezdőben. A zöld-fehéreknél Schuszter mellett Medgyes Zoltán, Jancsó András és Rácz Ferenc, míg a vendégeknél Mursits Roland és Nyíri Vince. A második félidőben még egy-egy játékos állt be: Doktorics Áron, illetve Illés Bence.

A Hali nagyon bekezdett, az első percben már a kapufán csattant a labda, majd Schuszter lövése után egy dorogi kézen – ami büntetőt ért a játékvezetőnél, ám ez sajnos kimaradt.

A második félidőben estek a gólok, a dorogiak voltak az élesebbek, és 2–1-re nyertek. Schuszter Ronald 67 percet töltött a pályán.

Fotó: www.haladasfc.hu