Schäfer András szerint egyre több akadémista kerülhet be a válogatottba

Schäfer András szerint egyre több akadémista kerülhet be a válogatottba

Minden előzetes várakozás felett szerepelt a magyar nemzeti csapat a labdarúgó Európa-bajnokság „halálcsoportnak” nevezett kvartettjében. Marco Rossi legénysége a franciákkal, valamint a németekkel döntetlent játszott és csupán a portugáloktól kapott ki. Természetesen erről a remek szereplésről is kérdeztük korábbi növendékünket.

Úgy gondolom, hogy mind a három mérkőzésen nagyon jól küzdöttünk. Rossz érzés volt úgy kiesni, hogy a németek elleni találkozó 84. percéig még továbbjutásra álltunk. Véleményem szerint többet érdemeltünk volna, de bízom abban, hogy a sors a világbajnoki selejtezőkön majd visszaadja nekünk azt, amit most az Európa-bajnokságon elvett.

Neked viszont ez az Európa-bajnokság úgy „adott” három meccset, hogy a korábbi, decemberi beszélgetésünk alkalmával azt mondtad, hogy már egy szereplésnek is igen-igen örülnél.

Nagyon-nagyon boldog is vagyok azért, hogy háromszor léphettem pályára. Erre még a legszebb álmaimban sem számítottam. Igaz, hogy ehhez több kulcsjátékosunk sérülése is kellett, de ettől függetlenül megpróbáltam magamból a maximumot kihozni.

Ez pedig bizonyára sikerült is, mert Marco Rossi szövetségi kapitány folyamatosan bizalmat szavazott neked.

Úgy érzem, hogy az első két mérkőzésen nem tudtam átlag feletti teljesítményt nyújtani, mert a korábbi sérülésem megakadályozott ebben. A németek ellen viszont már tényleg jól ment, ráadásul gólt is szereztem. A találatomat követő érzést még most sem igen tudom szavakba önteni. Amúgy számomra a leglényegesebb dolog az volt, hogy minden alkalommal az energiám 100 százalékát felhasználjam a csapat érdekében és úgy gondolom, hogy ez sikerült is.

Sokak számára külön öröm volt, hogy négy egykori akadémista is remekelt az Európa-bajnokságon. Rajtad kívül Sallai Roland, Botka Endre és Kleinheisler László is kifejezetten jó játékkal hívta fel magára a figyelmet.

Nekem az a véleményem, hogy ez egy hosszútávú folyamat eredménye. A magyarországi labdarúgó akadémiák most már sorozatban „termelik ki” a nemzetközi mércével is jónak mondható játékosokat. Úgy gondolom, hogy a jelenlegi szám folyamatosan növekedni fog.

Meddig növekedhet a szurkolótáborotok létszáma?

Én már annak is örülnék, ha ez a létszám megmaradna. Engem nagyon tud motiválni, ha ilyen sokan buzdítanak. De szerintem ezzel a csapattársaim zöme is így van. Remélem, hogy a világbajnoki selejtezőkön is majd ilyen segítséget kapunk a csodálatos szurkolótáborunktól. Bízom abban, hogy legközelebbi hazai mérkőzésünkön is telt ház előtt léphetünk majd pályára. Ilyen buzdítás segítségével a csapatunk el tudja tüntetni a minőségbeli különbséget, még akkor is, ha az ellenfél mondjuk éppenséggel Anglia lesz.

Addig azonban még bizonyára pihenni is lesz lehetőséged. Hogyan telnek most a napjaid?

Most tényleg a pihenésé, a feltöltődésé a főszerep. A barátnőmmel és a barátaimmal töltöm most a „szabadságomat”. Természetesen sok időt szeretnék még a családomra is szentelni. Sokat izgultak értem és nagyon örültek a sikernek. Tán nem meglepő, de ők is sírtak örömükben.

Ha minden igaz, akkor téged a válogatott remeklése mellett más sportsikerek is örömmel töltöttek el?

Ez így van. Nagyon szurkoltam a Falco kosarasainak és boldog voltam, hogy sikerült a bajnoki címet begyűjteniük a Szolnok ellen. Az egyik hazai meccset személyes is meg tudtam nézni. Sok barátom van a csapatban, akárcsak a Hali futsalosai között. Az ő bajnoki aranyuk is nagyon érett már. Kihasználva az alkalmat, mindkét csapat játékosainak szívből gratulálok!

Nyitókép forrása: www.mlsz.hu