Schäfer András is óriási szerepet játszott az angolok legyőzésében

Schäfer András is óriási szerepet játszott az angolok legyőzésében

Magyarország 1–0-ra megverte a világranglistán ötödik Angliát.

A Nemzetek Ligája A-ligájában a Marco Rossi vezette magyar csapat a Puskás Arénában fogadta Angliát. A mieink Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Nego, Nagy Á., Schäfer, Nagy Zs. – Sallai, Szalai Á., Szoboszlai tizeneggyel kezdtek. Az angolok 22 mérkőzése óta veretlenek voltak – ebből 18-at megnyertek és csak négyszer ikszeltek: a szigetországiak voltak a találkozó toronymagas esélyesei. Ennek ellenére a 35.000 gyermek és kísérőik által biztatott meggypiros mezben szereplő hazai csapat előtt adódtak inkább lehetőségek, ám a szünetig nem született gól. Aztán a 64. percben Nagy Zsoltot birkózták le a büntetőterületen belül, így 11-eshez jutottunk. Szoboszlai Dominik magabiztosan a jobb sarokba lőtt. A gól után kisebb lehetőségei voltak az angoloknak, ám betalálni nem tudtak, sőt – Schäfer András lábában volt – és sajnos maradt is – a második magyar gól. Magyarország így 1–0-ra győzött az Eb-ezüstérmes ellen!

A csapat minden tagja átlag feletti produkciót nyújtott, köztük az Illés Akadémia egykori növendéke, Schäfer András szintén, aki a középpálya egyik motorjának bizonyult!

Hatvan év után győztük le Angliát, és három ponttal várjuk a cesenai mérkőzést Olaszország ellen.

Nyitókép forrása: www.index.hu