Sajnos nem indult meg a szekér

Sajnos nem indult meg a szekér

Az MTK legyőzését követően ismét kikapott U14-es csapatunk. Az ezúttal is rengeteg ziccert elhibázó Szűcs-legénység most Debrecenben hagyta el vesztesen a pályát.

Debreceni VSC-DLA U14 – Illés Akadémia U14 2–1 (1–1)
Illés Aka. U14.:
Németh B. – Kiss B. (Nyári, 64.), Kelemen, Bolla Á., Molnár L. – Markó (Szele, 73.), Söptei (Krone, 41.), Hende – Virág, Klement, Tóth E. (Papp M., 41.). Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerző: Virág (25., 1–1)

Még szinte el sem kezdődött a mérkőzés, máris hátrányba kerültek a mieink, akik egy szabadrúgás után nem tudtak mit kezdeni a hazaiak fizikálisan rendkívül erős belső védőjével: Sánta Milán a 3. percben szerzett vezetést a hajdúságiaknak. A bekapott gól egy időre megfogta Szűcs János tanítványait, ám az első negyedóra végén felpörgött a csapatunk és a 25. minutumban Virág Ádám révén az egyenlítés is összejött. Ezt követően aztán zsinórban jöttek a helyzeteink, ám azok rendre ki is maradtak. Klement Dávid egymaga akár négy-öt gólt is szerezhetett volna, de Markó Martin, Virág Ádám és Krone Niklas is bevehette volna a debreceniek kapuját. Így egészen a derbi hajrájáig 1–1 maradt az állás. Az utolsó előtti percben aztán a hazaiak egy lecsúszott beadása után pattant a labda Rónai Balázs lábára, ahonnét az a hálóba vánszorgott. A rendkívül balszerencsés gól után még egalizálhattunk volna, mivel a játékvezető kezezésért 11-est ítélt a javunka, ám Kelemen Mirkó lövését a hajdúsági cerberus védeni tudta, ezzel pedig három bajnoki ponthoz segítette csapatát.

Nagyon sajnálom a srácokat, mert ezen a mérkőzésen (is) győzelmet érdemeltek volna. Még az ellenfél rendkívül szimpatikus edzője is elismerte, hogy sokkal jobbak voltunk. Ennyi helyzetet azonban nem lehet büntetlenül elhibázni. Hiába játszunk jól, ha a ziccereinket nem tudjuk gólra váltani

– fogalmazott a mérkőzés után Szűcs János vezetőedző.