Saját döntéseikre támaszkodhattak a gyerekek

Saját döntéseikre támaszkodhattak a gyerekek

Újabb bajnoki fordulóban szerepelt az Illés Akadémia U9.

Szombathelyen a Király Sportlétesítményben lépett pályára újabb bajnoki fordulóban az Illés Akadémia U9. Hujber Gábor csapata a hazaiak mellett a Veszprémmel és a Zalaegerszeggel csapott össze. Vezetőedzőnk a Mándli Marcell, Kovács Levente, Pluska Witold, Majoros Márk, Magyar Zalán, Tóth Zsombor, Farkas Dominik, Horváth Levente, Bonchis Damian, Geregai Levente, Horváth Ákos összetételű kerettel dolgozott ma.

A mai tornánkon sajnos nem játszottunk jól, sok volt a technikai hiba, az előző tornáinkhoz képest nem voltunk elég koncentráltak és agresszívak. Természetesen nem lehet még ebben a korban mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtani, sokszor hullámzik a gyerekek teljesítménye. Az első meccsen a Király ellen kapkodtunk, nem használtuk megfelelően a területeket, sokszor magunknak szűkítettük be a területet, ebből pedig a fizikálisan erősebb ellenfelünk kovácsolt előnyt. Jól támadtak le minket és rendre elvesztettük az 1:1 elleni szituációkat. De amint jól alkalmaztuk az alapelveket, máris szép labdakihozatalokat csináltunk, amikből helyzeteink is voltak. A második mérkőzésen hagytam, hadd játszanak a gyerekek, megpróbáltam „nem irányítani” őket, hadd támaszkodjanak a saját gondolataikra, a saját döntéseikre. Sok jó megoldást láttam, bár ezen a mérkőzésen is érezhető volt, hogy a mai napon nem működik úgy minden, mint eddig. A harmadik mérkőzésen a Zalaegerszeg ellen egy igen jó iramú, hajtós meccset játszottunk, az ellenfelünk rákényszerített bennünket a gyors gondolkodásra, a gyors cselekvésre. Az eredménytől függetlenül ezen a mérkőzésen tetszett a csapat játéka és hozzáállása. A mai tornán a hibákból tanultunk, a jó dolgokat pedig pozitívan értékeljük és elraktározzuk

– mondta Hujber Gábor a torna után.