Remekül játszott az U10-es csapatunk

Remekül játszott az U10-es csapatunk

Győrben mérkőzött meg az ETO-val Biegner Dániel és Somfalvi Péter együttese.

Az Illés Akadémia U10-es korosztálya Győrben szerepelt. A szombathelyiek Sóvári Dávid, Rétközi Ádám – Varga Vince, Fazekas Brúnó, Novák Barnabás, Novák Bence, Török Balázs, Német Ádám, Jáger Noel, Németh Levente, Rajtosics Marcell kerettel fociztak a Rába-parton. A találkozó játékideje 3X20 perc volt.

Dicséret illeti a gyerekeket a mai játékukért, de leginkább azért vagyok elégedett velük, mert az MTK elleni akadozó dolgokat kijavítottuk. Ezen kívül, mindegyik szünetben sikerült még további elemeket fejlesztenünk, azokat, amelyek mérkőzés közben jöttek elő. Nem csak labdakihozatalban produkáltunk szép dolgokat, de sok labdát is szereztünk az ellenfél térfelén. Domináltunk, az első és a harmadik részben a befejezéseink is jól sikerült. A II. harmadban kevesebb gólt szereztünk, de ekkor is fölényben voltunk, és annak is örülök, hogy mindössze három találatot kaptunk a teljes mérkőzés során. A legfontosabb, hogy továbbra is ezen a megkezdett úton haladjunk tovább: minél több edzésen vegyenek részt a gyerekek, minél több labdával töltött idejük legyenek – ebben az esetben fogunk még tovább fejlődni

– értékelte a látottakat Biegner Dániel.