Horváth Rajmund kezdett és gólt szerzett!

Horváth Rajmund kezdett és gólt szerzett!

A Szombathelyi Haladás 3–1-re nyert a Békéscsabai Előre ellen.

Hétközi fordulót rendeztek a Merkantil Bank Ligában. A 4. körben a Haladás hazai környezetben lépett pályára, az ellenfél a Békéscsaba volt. A mieink Rózsa – Kállai, Mocsi, Németh M., Bosnjak – Holdampf, Kiss B., Csilus, Szekér – Tóth M., Horváth R. tizeneggyel kezdtek. Azaz Rózsa Dániel kapusedzőnk mellett Kállai Kevin, Kiss Bence, Szekér Ádám és Tóth Milán személyében négy korábbi, Horváth Rajmund által pedig egy aktív Illés Akadémia-játékos szerepelt Németh Szabolcs kezdőcsapatában.

A 11. percben adódott az első lehetőség a Haladás előtt: Bosnjak pontos beadását Csilus Tamás fejelte kapura, de védett a vendégek kapusa. Nem sokkal később Kiss Bence lövésénél hárított Krnács, ám a 34. percben már ő is tehetetlen volt. Bosnjak állt a labda mögött egy 30 méteres szabadrúgásnál. A sorfal mögé befutó Holdampf Gergőhöz löbbölt, akinek centerezését Németh Milán bevetődve, ballal a hosszú sarokba lőtte, 1–0. A 43. percben – váratlanul – egyenlített a Békéscsaba: egy szögletet követően Farkas Márk közelről talált a kapunkba, 1–1.

Szünet után újfent, még nagyobb elánnal neki esett ellenfelének a Haladás. Az 51. percben Horváth Rajmund került helyzetbe, de a védők nagy nehézségek ára tisztázni tudtak, ám két perc múlva megszületett az első Horváth Rajmund-gól a bajnokságban! Tóth Milán lépett be a 16-oson belülre, kitette balra az érkező csatártársnak, Horváth Rajmund pedig 5 méterről, éles szögből kilőtte a kapu hosszú felső sarkát, 2–1.  A 86. percben a csereként beszálló Tóth-Gábor Kristóf szedett össze egy lecsorgót a pontos középreadását pedig Monori Norbert vágta a léc alá, kialakítva a 3–1-es végeredményt.

A végig offenzív futballt bemutató Haladás teljesen megérdemelten nyerte meg a találkozót.

Akadémiánk növendéke, a 17 éves Horváth Rajmund első bajnoki találatát szerezte a Haladás színeiben.

A meccsről és a gólról is mesél Rajmi – mindez elérhető az Illés Akadémia Facebook- és Instagram-oldalán is.