Remek játék, magabiztos győzelem

Remek játék, magabiztos győzelem

Moldován Levente mesterhármasával teljesen megérdemelten győzte le U13-as csapatunk 3–0-ra a Fehérvár FC gárdáját.

Illés Akadémia U13 – MOL Fehérvár FC U13 3–0 (0–0, 2–0, 0–0, 1–0)
Illés Aka. U13.:
Nagy Zs. – Angler, Hányi, Szántó – Hideg, Bosnyák Botond – Horváth Á., Grádvohl, Bosnyák Bence. Cserék: Laczó, Marian, Tóth D., Gurzó, Moldován, Axnix. Vezetőedző: Nagy László.
Gólszerző: Moldován (27., 1–0; 28., 2–0; 79., 3–0)

Már a mérkőzés első negyedében látszott, hogy két, nyílt sisakkal támadó, a focit szó szerint játszani akaró csapat van a pályán. Ebből adódóan pedig helyzetek is bőven adódtak, főként a mieink előtt. Az első etapban azonban még nem jött össze a vezetőgólunk.

A második menetben is inkább Nagy László tanítványai domináltak, de az első találatunkra egészen a 27. percig kellett várni. Ekkor Moldován Levente egy labdaszerzést követően lőtt a hálóba. Pár másodperccel később pedig Hideg Botond kiugratását fejezte be góllal Levi, így pedig már 2–0 volt a javunkra.

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, azaz rengeteg dolga volt a fehérváriak kapusának. Bár közben azért Varga Noelnek is volt egy nagy védése, amikor a hosszú sarokba tartó labdát kellett hatástalanítania. Hideg Botond kapufájánal azonban újfent a vendégeknek volt szerencséjük.

Az utolsó negyedben hol az egyik, hol a másik kapu forgott veszélyben. Nagy Zsombinak is bizonyítania kellett, hogy jó formában van. A 79. percben aztán jött a slusszpoén: Moldován Levi megszerezte a harmadik gólját is, amivel beállította a 3–0-s végeredményt.

Nagyon szeretünk a fehérváriakkal játszani, mert hasonlóan hozzánk nyílt stílusban futballoznak. Teljesen megérdemelten nyertünk egy nagyon jó ellenféllel szemben 3–0-ra. Mezőnyben a Vidi is nagyon jól játszott, de szerintem ma az én játékosaim még náluk is jobbak voltak. Többet tettek a mérkőzésbe. Az ilyen találkozókon az edző nem is igazán talál hibát a tanítványai játékában. Élvezetesen, bátran, kreatívan fociztak a gyerekek. Örömfoci volt a javából, mert szinte minden bejött. Az egész csapatnak gratulálok, de azért Moldován Levit kiemelném a három gólja miatt. Le a kalappal a teljesítménye előtt. Valamint volt egy szituáció, amikor Bosnyák Boti a földön fekve testi épségét nem kímélve szinte fejjel szerelte az ellenfelet. Ott látszott, hogy a srácok mennyire győzni akarnak

– fogalmazott a lefújást után Nagy László vezetőedző.