Mi jöttünk ki rosszul a fordulópontokból

Mi jöttünk ki rosszul a fordulópontokból

Egy rendkívül jó iramú, gólgazdag mérkőzésen szenvedett 4–3-s vereséget U16-os csapatunk a Vasas Kubala Akadémia otthonában.

Vasas Kubala Akadémia U16 – Illés Akadémia U16 4–3 (2–2)
Illés Aka. U16.:
Németh H. – Bonchis (Horváth B., 64.), Stefanich, Bodrogi, Szentkirályi (Takács-Földes, 73.)  – Kopácsi Á., Bolla B., Horváth A. – Wolf (Máté, 77.), Katona, Baján. Vezetőedző: Németh Richárd.
Gólszerzők:
Bolla B. (29., 1–1), Stefanich (34., 1–2), Katona (63., 3–3)

Nehezen indult számunkra a mérkőzés és eleinte főként a széleken bontották meg a védekezésünket a fővárosiak. Ennek köszönhetően pedig a 15. percben Molnár Csaba révén a vezetést is megszerezték. Ezt követően viszont elkapták a ritmust Németh Richárd és Körhöcz György tanítványai, akik két pontrúgást követően nagyon gyorsan fordítani tudtak: Bolla Bálint a 29. minutumban egy szöglet után, míg a 34. percben Stefanich Mirkó egy szabadrúgást követően bólintott a hálóba. Sajnos nem sokáig örülhettünk, mivel a 35. percben már 2–2 volt az állás, ami a szünetig meg is maradt.

Térfélcserét követően egyértelműen a mieink domináltak, ami helyzetekben is megnyilvánult, de például Kopácsi Áron nagy ziccerénél sem rezdült meg újból a Vasas hálója. Az 56. percben a játékvezető szöglet helyett szabadrúgást ítélt a hazaiak javára, amiből a piros-kék fiatalok megszerezték a harmadik találatukat. Ez eléggé megfogta a csapatunkat, de a 63. percben még így is sikerült Katona István góljával egalizálnunk. Ezt követően azonban szép lassan elfogytunk fizikálisan és az angyalföldiek az utolsó pillanatokban egy jogosnak mondható büntetőt értékesítve kiharcolták a 4–3-s győzelmet.

Nagyon sajnálom a végét, mert idegenben három gólt rúgva legalább egy pontot megérdemeltünk volna. Jó lenne, ha egyszer már jól jönnénk ki a fordulópontokból. Kár, hogy nem tudtuk megtartani a vezetésünket a szünetig, és bizony az ellenfél harmadik találata is alaposan megfogott bennünket. Főként, hogy a Vasas szabadrúgását nem előzte meg szabálytalanság. Ettől függetlenül a hazaiak nem érdemtelenül nyertek. Egy hét alatt három meccset játszottunk, ez meg is látszott rajtunk a meccs hajrájában. Ám a találkozó így is a fejlődésünket szolgálta

– összegezte a tapasztalatokat Németh Richárd vezetőedző.