Pörgős, változatos találkozó

Pörgős, változatos találkozó

Szűcs János együttese nyolcgólos döntetlennel kezdte meg 2023 nyarát.

Illés Akadémia U15 – FC Petrzalka U15 4–4 (2–2)
Illés Aka. U15:
Varga N. – Angler, Szakály, Hányi, Csonka – Sánta, Hideg, Mihály – Horváth Á., Németh L., Kiss-Szécsényi.
II. félidő: Rapali – Tasnádi Zs., Mórocz, Laczó, Bogdán – Börczi, Víg-Tamás, Bosnyák Botond – Grádvohl, Gartner, Csonka. Vezetőedző: Szűcs János.
Gólszerzők: Horváth Á. (1., 1–0), Németh L. (10., 2–1), Bosnyák B. (65., 3–4), Gartner (68., 4–4)

Első felkészülési mérkőzését hazai környezetben vívta meg a Szűcs János és Biegner Dániel által irányított Illés Akadémia U15.

Hamar megszereztük a vezetést: letámadtuk a vendég labdakihozatalát, megzavartuk őket és Csonka Alex beadását Horváth Ármin 6 méterről a kapu bal felébe bólintotta, 1–0. Hét perc telt el, amikor egyenlítettek a pozsonyiak: labdavesztés után a mi bal oldalunkon került be a játékszer a büntetőterületünkön belülre, ahonnan a vendégek balszélsője szépen kirúgta a hosszú alsót, 1–1. Gyorsan visszaszereztük a vezetést: Mihály Dániel labdát csent az ellenfél 30-asán, majd remekül ugratta ki Németh Leventét, aki maga elé engedte azt, és kilőtte a bal alsó sarkot, 2–1. A szlovákok aztán egy kósza ellentámadásból betaláltak: gyors átmenet végén a középső védőink közé belőtt labdát jól vett át a center, majd a rárontó Varga Noel mellett a háló bal felébe lőtt, 2–2. Félóra elteltével fokoztuk a nyomást, ebben a periódusban a vendégek kapusának volt köszönhető, hogy nem változott az eredmény.

Tíz perc telt a második játékrészből, amikor egy 16 méteres lövés a lábak között utat talált a kapunkba, így a fekete-fehérek átvették a vezetést. Egy perc múlva Rapali Zsombor védése kellett ahhoz, hogy ne nőjön nagyobbra a különbség, ám az 53. percben egy rövid hazaadás után megint betaláltak a vendégek, 2–4. Csonka Alex szabadrúgásánál jártunk közel a gólhoz ebben a félidőben: a 18 méteres löketet nagy bravúrral ütötte oldalra a kapus. A 65. percben egy jobb oldali beadás után röviden szabadított fel az FK Petrzalka védelme, a labdát pedig Bosnyák Botond 16 méterről szép mozdulattal a bal alsó sarokba zúdította, 3–4. Nem sokkal ezt követően egyenlíteni is sikerült: a jobb oldali akció végén Csonka Alex által középre tett labdát Gartner Raul juttatta a jobb sarokba, 4–4. A hajrában mindkét csapat előtt adódott egy-egy lehetőség a győztes gól megszerzésére, ám ezek a nagy helyzetek kimaradtak, így döntetlennel kezdte a felkészülést az U15-ös korosztályunk.

Két, egymástól különböző félidőt láthattam. Az elsőben próbáltunk magas presszinget alkalmazni, ez pedig ült is, hiszen sok labdát szereztünk. Szép gólokat értünk el ezekből, a második találatunk különösen tetszett, ott az egyéni kvalitás is nagy szerepet játszott. Tetszett a támadásépítésünk, bár gyorsaságban és labda nélküli mozgásban azon is van fejleszteni valónk. A védekezés volt a mai negatívum: az indítás elleni játékunk és a középpályás-védekezés is hiányzott. Kifejezetten örültem a mentális résznek, a célom az volt, hogy szenvedélyes-tüzes csapatot lássak a pályán, ez teljes mértékben megvalósult! Szünet után voltak egyéni hibáink – ezeket góllal büntette meg az ellenfél, így 4–2-re el is húztak. Látszik, hogy a védekezést sokat kell gyakorolnunk, és talán a kémia sem működött ebben a periódusban úgy, mint az első félidőben. Dicséret illeti azonban itt is a mentális teljesítményünket, hiszen a kétgólos hátrány ledolgozták a srácok

– mondta a mérkőzést követően Szűcs János.