Pontosztozkodás a leány U17 első idegenbeli mérkőzésén

Pontosztozkodás a leány U17 első idegenbeli mérkőzésén

Csapatunk 1–1-es miskolci döntetlennel folytatta szereplését a bajnokság 2. fordulójában

DVTK U17 – Illés Akadémia-Viktória U17 1–1 (1–0)
Illés Aka.-Viktória U17: Francsics V. (Kocsi P., 61.) – Nagy B., Csarnai Z., Lukács K., Giczi K. – Sági F., Bukor Z. (Csombor L., 46.), Tóth L.B. (Müller Zs., 46.) – Polovics D., Alasz H., Licskai L. Vezetőedző: Faggyas Milán.
Gólszerzők: Nagy B. (82., 1–1)

Nyugodtan mondhatjuk, hogy embert próbáló körülmények között léptek pályára U17-es leányaink Miskolcon a DVTK csapata ellen. Mindennek dacára rendkívül nagy akarattal, elszántsággal futballoztunk, beszorítottuk ellenfelünket és nagy erőket mozgósítottunk azért, hogy megszerezzük a vezetést. Ez végül mégsem nekünk sikerült, a 24. percben egy előrerúgott labdát Farkas Napsugár váltott gólra, amivel a vendéglátók kerültek lépéselőnybe. Bekapott gól ide, bekapott gól oda, rendületlenül mentünk előre, de nem csak ellenfelünkkel, a körülményekkel is meg kellett küzdenünk. A fontos pillanatokban talán érthető módon egyszerűen nem jöttek a jó döntések, így aztán 1–0-ról következett a második felvonás. Továbbra is irányítottuk a mérkőzést, kerestük a rést a pajzson, de nem tudtunk mit kezdeni a hazaiak szervezett védekezésével. Egészen a 82. percig, amikor Nagy Barbara révén végül megtört a jég és 1–1-re módosult az állás. Ez a találkozó hátralévő idejében már nem is változott, így mindkét gárda egy-egy rúgott góllal és egy-egy ponttal lett gazdagabb. A mieink legközelebb szeptember 1-én, pénteken lépnek pályára, méghozzá a Pécs otthonában.

Természetesen tudtuk, hogy minden szempontból borzasztó nehéz mérkőzés vár ránk, a célunk azonban így is egyértelmű volt: hazahozni a három pontot Szombathelyre. Ezért nagyon sokat tettek a lányok, a mérkőzés 95%-a ellenfelünk térfelén zajlott, a miskolciak azonban foggal-körömmel védekeztek és minden lehetséges eszközzel, módszerrel próbálták megfojtani a játékunkat, megtörni a lendületünket. Ez nyilván nem könnyítette meg a dolgunkat, mint ahogyan a rekkenő hőség sem, amely miatt már a mérkőzés első szakaszában több játékosunk is rosszulléttel küzdött. Nagyon sajnálom, hogy így alakult, mert a játék képét, a helyzeteket tekintve gólokkal is megnyerhettük volna ezt a mérkőzést, átlövésekkel próbálkoztunk, sok lehetőséget alakítottunk ki, de a kapufa, vagy éppen a hazaiak remek napot kifogó kapusa közbeszólt. Ennek ellenére mindenből próbálunk tanulni, mindent próbálunk a magunk javára fordítani: a lányok megtapasztalták, hogy bizony vannak ilyen mérkőzések is, és azon leszünk, azon fogunk dolgozni, hogy legközelebb három ponttal és győzelemmel zárjuk majd

– értékelt a találkozót követően Faggyas Milán.