Peches vereség hazai környezetben

Peches vereség hazai környezetben

A kapu előtt élesebb vendégeké lett a három bajnoki pont.

Illés Akadémia U16 – Puskás Akadémia FC U16 0–2 (0–1)
Illés Aka. U16.:
Olasz – Szabó L., Nagy B., Nagy R. H. – Mayer G., Udvardi (Stifter, 57.), Bonyhárd (Kovács B., 78.), Szemes (Takács Z., 62.), Varga D. (Frák, 62.) – Mohos, Pruska. Vezetőedző: Kovács László.

Küzdelmes mezőnyjátékkal telt el az első fél óra, melynek végén Udvardi Ádám veszélyeztetett, de okos emelését lefülelte a vendégek hálóőre. Az ellentámadásból viszont a felcsútiak eredményesek voltak: egy jobbról érkező beadást Kern Martin bólintott a kapuba. Nem sokkal később újfent Udvardi Ádám eresztett el egy életerős lövést, ám Lehoczki Bendegúz ezúttal is a helyén volt. A félidő végjátékában még Olasz Barnabás is védett egy nagyot, így a szünetben a Puskás fiataljai vezettek 1–0-ra.

Térfélcserét követően egyértelműen magasabb sebességi fokozatba kapcsolt Kovács László legénysége, és ez bizony helyzetekben is megmutatkozott. A 63. percben Takács Zalán lábában volt az egyenlítés, de sajnos ott is maradt. Pár perccel később egy jobb oldali szöglet után Nagy Benjamin fejelhetett teljesen tisztán kapura, de a vendégek cerberusa újfent nagyot védett. És ahogyan az ilyenkor lenni szokott, a kihagyott ziccereket góllal büntette az ellenfél: a 81. minutumban Kapus Barnabás volt eredményes. Az utolsó pillanatokban még Takács Zalán húzott el remekül kétszer is a jobb szélen. Az első beadása után Mayer Gergő lőtt kapura, de a felcsúti hálóőr bravúrral hárítani tudott, míg a másodikat a védők hatástalanították. Így pedig maradt a 2–0-ás Puskás-győzelem.

Egy érdekes mérkőzésen vagyunk túl. Úgy gondolom, hogy a csapatom megtett mindent, amit, csak tudott. Csupán a gól hiányzott a játékunkból. Ha a helyzeteink 20-30 százalékát értékesítjük, akkor minimum 2–2 a vége. Szerintem jóval több lehetőségünk volt, mint az ellenfélnek. Hat kezdő játékosunk hiányzott a keretből, de aki pályára lépett, az mindent elkövetett a győzelem érdekében. Gratulálok a srácoknak, ezen az úton kell továbbra is haladnunk

– értékelt a derbit követően Kovács László vezetőedző.