Parádés kezdést produkált U19-es csapatunk

Parádés kezdést produkált U19-es csapatunk

Még az első negyedóra sem telt el, már 3–0-ra vezetettek akadémistáink Debrecenben, ahol végül 5–1-s győzelemmel jöttek le a pályáról.

Debreceni VSC-DLA U19 – Illés Akadémia U19 1–5 (0–5)
Illés Aka. U19.:
Pataki M. (Kovács D., 71.) – Dezamits, Tóth K., Tarján, Horváth H. – Rosner, Nagy B., Bunevácz (Horváth B., 69.) – Horváth K., Udvardi (Pruska, 74.), Doncsecz. Vezetőedző: Horváth Rudolf.
Gólszerzők:
Doncsecz (2., 0–1; 14., 0–3), Horváth K. (5., 0–2; 20., 0–4), Tarján (39., 0–5)

Ritkán látható parádés kezdést produkált Debrecenben U19-es csapatunk, ugyanis Horváth Rudolf és Horváth András tanítványai szinte pillanatok alatt háromgólos előnyre tettek szert. A hajdúságiak pokoljárását Doncsecz Levente indította el, aki már a második percben bevette a hazaiak kapuját. Nem sokkal később Horváth Krisztián bólintott a hálóba egy jobbról érkező szögletet követően. A 14. minutumban pedig ismét Doncsi volt eredményes: a Dezamits Dominik lövése után eléje pattanó lasztit váltotta gólra, ezzel pedig 3–0-ra alakította az állást. A mieink ezt követően sem vettek vissza a tempóból és a 20. percben újabb találattal sokkolták a debrecenieket: ismét Horváth Krisztián stukkolt a hálóba. A 39. percben aztán a változatosság kedvéért egy újabb fejesünk végződött góllal: ezúttal Horváth Hunor szabadrúgását csúsztatta a kapuba kobakjával Tarján Patrik.

Az 5–0-s Illés-előnyről kezdődő második félidőben is adódtak bőven lehetőségeink, ám ezúttal a helyzetek kimaradtak, pedig Deza akár egymaga három gólt is szerezhetett volna. A hazaiak azonban egy szabadrúgást követően szépítettek, így a parádésan kezdő csapatunk négygólos győzelemmel térhetett haza a hajdúsági megyeszékhelyről.

Fiatal csapattal álltunk fel Debrecenben, ugyanis a kezdőbe Nagy Beni és Udvardi Ádi személyében két U17-es játékos is bekerült. Így is folytatni tudtuk az elmúlt hetek sikeres szereplését. Az az igazság, hogy már a bemelegítéskor óriási koncentráció látszott a srácokon, akik parádés első félidőt produkáltak. Szünet után sem veszélyeztette semmi a magabiztos győzelmünket, így roppant optimistán várhatjuk a következő mérkőzéseinket

– tekintett már egy picit előre is Horváth Rudolf vezetőedző.