Nem sikerült pontot szerezni a ZTE ellen

Nem sikerült pontot szerezni a ZTE ellen

Leány pre-akadémiai korosztályunk Zalaegerszegen szenvedett vereséget.

Zalaegerszegi TE U14 – Viktória FC U14 4–0 (1–0)
Viktória FC U14:
Gundinger L. – Imre A., Cséve N., Harmath R., Fitos K., Anderle M., Szélessy H., Viniczai V., Babos H. Cserék: Polhammer E., Becskeházi J., Gartner J., Kovács L. Vezetőedző: Tóth Alexandra.

A csoport középmezőnyébe tartozó ZTE vendégeként pályára lépett csapatunk az első félidőben jó teljesítményt nyújtott. Látszott a lányokon, hogy egyre tudatosabban alkalmaznak az edzéseken megtanult játékelemeket, rendben volt a védekezésük, és a kontratámadásokkal eljutottak az ellenfél kapujához is.

A második félidőben viszont – különösen azután, hogy a játékrész közepéhez érve a hazaiak újabb két gólt szerezve már 3–0-ra vezettek – kicsit talán el is kedvetlenedtek, a mérkőzés hajrájában nem láthattuk a pályán azt a fegyelmezettséget, aminek köszönhetően a mérkőzés eleje jól sikerült. Nem szabad persze elfelejteni, hogy nagyon fiatal kislányok alkotják a csapatot, olyan játékosok, akik mögött nem áll sok éves karrier, akiknek most, az akadémiai rendszerben kell megtanulnia alapvető mérkőzéshelyzeteket is. Ez most csak nagyjából egy órányi jó teljesítményre, de vereségre volt elég.

Elsősorban annak örülök, hogy bővebb kerettel jöhettünk a mérkőzésre, felépült több sérültünk, meggyógyultak a beteg játékosok. Bár már az első félidőben hátrányba kerültünk, ezzel a játékrésszel nagyrészt elégedett voltam, de természetesen igaz az is, hogy sokat kell még együtt dolgoznunk, sokat kell még fejlődnie a játékosoknak. Ez talán hozza majd magával azt is, hogy a pályán bátran, önállóbb döntéseket hozzanak, ma ezt hiányoltam talán a leginkább a játékunkból

– értékelt Tóth Alexandra vezetőedző.